Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Garancsi István mindössze egy hónapja jegyeztette be a saját biztonsági cégét.
Megvásárolta a Garancsi István tulajdonában levő GaranSec Zrt. a G4S biztonsági cég magyarországi leányvállalatát – írja a 444. A jogfolytonos adásvételről a portál szerint Lassányi Zsolt, a G4S Biztonságtechnikai Zrt. vezérigazgatója levélben tájékoztatta partnereit, annak a Cégközlönyben még nincs nyoma.
A GaranSec egyedüli részvényese a többek között a Videoton FC-t és a Market Építő Zrt.-t tulajdonló Garancsi. A társaságot mindössze egy hónappal ezelőtt jegyezték be, Garancsi a vezérigazgató is, igazgatóság vagy felügyelőbizottság nincs is.
A GS4 Biztonságtechnikai Zrt. a G4S brit multicég tulajdonában volt eddig, 2016-ban 3,2 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, az évet 155 millió forint adózott eredménnyel zárta.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.