Haszid zsidók ölelgetnek meleg férfiakat egy közösségi klubban, miközben egy biciklis futár éppen arra kéri a szorosan hozzábújó milliárdost, hogy masszírozza meg a talpát. Egy 60 éves nőt pedig egyszerre négy férfi tapogat – mindenféle szexuális „felhang” nélkül. Félreértés ne essék: mindez nem egy orgián, hanem egy szolid „öleléspartin” történik, valahol Amerikában. Az efféle közösségi estéken – vagy ahogy hirdetik, workshopokon – jellemzően idegenek gyűlnek össze, a szervezők szerint azzal a céllal, hogy javítsák a kommunikációs készségeiket, jobban megismerjék a határaikat, és könnyebben alakuljon ki bennük kötődés embertársaik iránt. „Van, aki azért jár a rendezvényeinkre, hogy egy jót beszélgessen, vagy hogy gyakorolja, hogyan kell nemet mondani, ha nem szeretne valamit. De simán azért is érdemes eljönni egyszer, hogy az embert tényleg jól megölelgessék” – írják a szokást népszerűsítő honlapon.

Az öleléspartik alapítója Marcia Baczynski amerikai szexedukátor és életvezetési coach, aki azt tapasztalta, hogy honfitársainak többsége frusztrált. Ennek szerinte részben az az oka, hogy az emberek mind kevesebbet érintkeznek egymással fizikailag. „Szükségünk van az érintésre, több kutatás is bebizonyította, hogy akik ebbéli igényeiket kielégítik, azok nyugodtabbak, és mindent könnyebbnek éreznek” – indokolta vállalkozása létjogosultságát. Korábban pr-esként végzett, továbbá történelmet is tanult, majd konferenciákon tartott előadásokat a párkapcsolatokról és a szexről. A társalapító, Den Daley menedzsmentiskolában tanított, illetve 40 évig tanácsadóként dolgozott, mielőtt beszállt a Cuddle Party nevű vállalkozásba. Igaz, a csatlakozásnál valamivel előbb a masszázst is bevette oktatói portfóliójába, illetve jógát és tajcsit tanít veteránoknak.

A Cuddle Party azonnal siker lett, ma már nemcsak az USA-ban, de Kanadában, sőt több európai országban is szerveznek ölelésbulikat. Egy-egy ilyen esemény általában egyórás üdvözléssel-bemutatkozással kezdődik, aztán két óra kötetlen beszélgetés, ismerkedés, érintgetés következik, s a parti végére általában nagy halomban összebújva fetrengenek a résztvevők. A szeánszokat a neten hirdetik meg, a jövő héten például Dublinban lehet benevezni egy három és fél órás bulira, 25 dollárért. Anyagi hozzájárulást ahhoz kérnek a rendezők, hogy az este költségeit – így némi fogyasztás árát – fedezzék. Ma már rendszeresen tartanak partikat Londonban is, sőt magyarországi szervezőt is említ a honlap, igaz, közelgő esemény nélkül.

Az öleléspartik szigorúan alkohol- és drogmentesek. Egy-egy partin mindig úgynevezett facilitátor irányítja az eseményeket, illetve beavatkozik, ha azok a nem kívánt irányba tolódnak el. Ahhoz, hogy valaki ezt a munkát megkapja, először intenzív workshopot, majd tízhetes virtuális képzést kell abszolválnia. A „házigazdák” általában igyekeznek nagyjából azonos számú nőt és férfit szervezni egy-egy partira, de persze a kivételek erősítik a szabályt: akadnak kimondottan egy csoportnak tartott bulik, így például csak férfiaknak vagy csak nőknek, nyugdíjasoknak vagy szingliknek szólók. A szabályok szigorúak: mindenki pizsamát vagy kényelmes öltözéket, például jóganadrágot és pólót visel, ami véletlenül sem kerülhet le róla az este végén. Mindig engedélyt kell kérni az érintésre, s bátran lehet nemet mondani, nem kötelező a parti minden résztvevőjével testi kontaktust létesíteni. Aki megunja a bulit, bármikor hazamehet, ám a szervezők szépen megkérik, hogy ne terjesszen a közösségi oldalakon, sem másutt bizalmas információkat azokról, akikkel testi vagy lelki kontaktust létesített.