Viccnek indult, de nagy üzlet lett az embersétáltatás

Nem azért teszi, mert idegenvezető. És nem is azért, mert idősápoló. Hanem azért, mert Amerikában – ott is az egyik legautósabb városban, Los Angelesben – fizetőképes kereslet mutatkozott arra, hogy felnőtteket sétáltasson. Chuck McCarthy eredetileg azt tervezte, hogy kutyákat sétáltat, de nem volt kedve a kutyapiszokkal bíbelődni, és eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha inkább embereket sétáltatna? Ez viccnek tűnt, de az első hirdetések nyomán kiderült, hogy valóban szükség van erre a szolgáltatásra. A mostanában kétéves vállalkozáshoz már 35 sétáltató csatlakozott. Az üzlet közel áll ahhoz, hogy megalapozza Chuck megélhetését, amire szüksége is lenne, mert ő egyike annak a rengeteg színésznek, akik Hollywood közelében szerepekre várnak, de többnyire hiába. Chuck még nagy, bozontos szakállat is növesztett, abban a reményben, hogy hajléktalanszerepeket kap, de egyelőre inkább a sétáltatás a biztos. Már előkészületben van a kisvállalkozás okostelefonos alkalmazása, és kovácsolódnak a nagyratörő tervek az üzlet kiterjesztéséről egész Kaliforniára, sőt talán az egész világra.

A társadalmi háttér kétségkívül az emberek elmagányosodása, bár Chuck árnyalja a képet. Ügyfelei között sokan vannak, akiknek családjuk és sok barátjuk van, csak éppen nincsenek egymás közelében, vagy a manapság gyakori szabálytalan foglalkoztatás miatt nem esik egybe a szabadidejük. Akadnak olyan megrendelők is, akiknek az egészségi állapotuk miatt van szükségük kísérőre. Meg persze olyanok is, akik valóban magányosak, de röstellnék, ha egyedül bóklásznának az utcán vagy a parkban. A szolgáltatás eleinte mérföldenként 7 dollárba került, de mivel nem mindenki egyforma sebességgel gyalogol, ma már félóránként 15 dolláros egységáron dolgozik az embersétáltató (people walker) csapat. A dologban persze nem csupán a testgyakorlás fontos. „Olyasmi ez, mintha valaki gyónni menne vagy felkeresne egy kocsmát, egy terapeutát vagy egy fodrászt” – mondta a vállalkozó az AFP hírügynökség riporterének. Ő mint sétáltató ráadásul sokkal kedvesebb a kuncsaftokhoz, mint a személyi edzők a konditermekben – ecsetelte vállalkozása további előnyeit egy helyi blognak.

Robyn Beck

A sétálás egyetemen is tanulmányozható. A promenadológia (angolul strollology) atyjának a 2003-ban elhunyt Lucius Burckhardt svájci szociológust és közgazdászt tartják. Az élhetőbb, autómentesebb városokért folyó harc jegyében ő vezette be ezt a tudományágat az 1980-as években a kasseli művészeti főiskolán. Ott most Martin Schmitz professzor vezeti a kurzusokat, amelyekhez szórakoztató performanszok is tartoznak. Megesett például, hogy a főiskolai gyalogosok parkolójegyet váltottak, majd székkel, asztalokkal letelepedtek piknikezni az üres helyre. Burckhardt nevezetes happeningjei közé tartozott, hogy 1993-ban ő és tanítványai zebracsíkos szőnyeget ragadtak, és a mobil gyalogátkelőhelyet kedvük szerint terítették le ott, ahol át szerettek volna menni a túloldalra. Ugyanabban az évben egy csapatnyi gyalogló egyszerű szélvédővel és visszapillantó tükörrel vonult végig az autótlanított utcákon. Bár a promenadológiai események leginkább kortárs művészeti kiállítások részei voltak, a demonstratív akcióknak más hátterük is van. Schmitz építész és várostervező, szakterülete pedig főképp annak vizsgálata, hogyan hat az emberekre a város és a közlekedés. Kollégája, Bertram Weisshaar (szintén Burckhardt tanítványa) Lipcsében hivatásos sétáló. Várostervezők megbízásából gyalogolja végig az átalakítás előtt álló negyedeket. Feladata, hogy idejében szóljon, mit nem szabad elrontani, nehogy a lakosság utólag tiltakozzon a környék elrondítása miatt.

A cikk eredetileg a HVG 2018/26. számában jelent meg.