Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Arról a kaposvári területről készült a felvétel, ahol évek óta égetnek illegálisan hulladékot.
Kaposvár egyik ellenzéki képviselője, Felder Frigyes készített drónfelvételt a városban egy olyan elzárt magánterületről, ahol évek óta kiszuperált hűtőszekrényeket és más kisebb háztartási gépeket égetnek. A felvételt az RTL Klub híradójához is eljuttatta.
Az illegális égetés során felszabaduló füst és bűz az onnan pár száz méterre lévő lakóparkot is elérte, a lakók pedig nehezen viselik a dolgot. Attól tartanak, hogy a jelenség nemcsak zavaró, hanem súlyosan károsítja a környezetet is.
A tűzoltók az elmúlt években tizennégyszer vonultak ki a területre, a felvételt készítő képviselő szerint a kaposvári rendőrfőkapitány pedig többször megígérte, hogy lépni fognak valamit az ügyben. Az önkormányzatnál eddig ötször tettek bejelentést, négyszer illegális hulladéklerakás, egyszer pedig szabálytalan égetés miatt. Az önkormányzat eddig egyszer szabott ki pénzbüntetést illegális égetés miatt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.