szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kezdő pedagógusi fizetés mellett cafetériát is ígér egy hirdetés az iskolaőröknek, akiknek egy tanfolyamot kell elvégezniük augusztusban. A biztonsági őrök keveslik, a tanárok sokallják a beígért bért.

A Facebookon kering egy hirdetés, amely szerint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság már kivetette a hálóját, és várja az iskolaőri posztra a jelentkezőket. A hirdetés szerint az érettségizett aspiránsoknak egy 40 órás tanfolyamot kell elvégezniük augusztusban, majd szeptembertől már munkába is állhatnak. A munkáért bruttó 220 ezer forintot ígérnek, mellé pedig 200 ezer forint cafetériát. A hirdetés a rendőrség hivatalos honlapján nem érhető el, a police.hu oldalon az iskolaőrök számára nyitott aloldal egyelőre feltöltés alatt áll. Megkerestük a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, innen azt a választ kaptuk, hogy idő előtt került ki a hirdetmény, a toborzás a jogszabály hatályba lépését követően kezdődik. A hirdetmény tartalmával kapcsolatosan nem utalt arra, hogy az hamis volna, sőt, annyit írt még a szóvivő, hogy az ott megadott elérhetőségek is rövidesen elérhetők lesznek.

A hirdetményben feltüntetett számon egyelőre nem veszik a telefont, így ott sem tudtunk meg részleteket. A plakát viszont kering a Facebookon, ott egy oktatási témákkal foglalkozó csoportba is bekerült, ahol elég élesen reagáltak a kommentelők: egyfelől az verte ki a biztosítékot, hogy egy ilyen szenzitív munkakör betöltéséhez elég egy gyorstalpaló az érettségi mellé, másfelől pedig az, hogy a jövendő iskolaőrök keresete a kezdő tanári fizetéssel megegyező lesz.

A hirdetés már forog a biztonsági őrök oldalán is, itt viccnek sejtik az állásajánlatot, mert annyira kevésnek találták a beígért keresetet. Itt azt javasolják egymásnak, hogy szóljanak azoknak a kollégáiknak, akik nyugdíjuk kiegészítéseként vállalnának munkát.

Egyébként pont a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg, hogy milyen elvárásokat támasztanak az iskolaőrökkel szemben: a szakirányú képesítés híján a tanfolyamot a munkába állástól számítva legalább 90 napon belül el kell végezni, és vizsgát kell tenni. A munkakör betöltéséhez alapvető pedagógiai és gyermekpszichológiai ismeretek, valamint a szabálysértésekkel, illetve a Btk.-val összefüggő ismeretek elsajátítása is szükséges.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!