Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A normalizált élethez visszatérésnek része az is, hogy a kötelezettségeket határidőre kell teljesíteni – ezzel indokolta meg Tállai András, hogy idén nem tolják szeptemberre az éves beszámolók leadási határidejét. Ha valaki indokolni tudja, hogy a járvány miatt van csúszásban, az kérhet némi haladékot.
Sok cég, valamint könyvelőiroda kérte arra a kormányt, hogy 2020-hoz hasonlóan idén is hosszabbítsák meg a céges beszámolók leadásának határidejét. Tavaly a szokásos május 31-i határidő helyett elég volt szeptember végéig beadni a dokumentumokat. A Minősített Könyvelők Egyesülete azzal indokolta a kérést, hogy a járványügyi korlátozások miatt komoly problémát okoz a köz-, illetve taggyűléseket összehívni, így szabályosan elfogadni a beszámolót. De több olyan panasz is érkezett, hogy ha egy könyvelő elkapja a koronavírust, akkor hetekre kieshet a munkából.
Tállai András államtitkár a parlamentben válaszolt a halasztással kapcsolatos kérdésre, és azt mondta, idén nem hosszabbítják meg a határidőt,
„mert az ország újraindítása a cél, a normalizált élet visszaszerzése, visszaadása, amelynek része a kötelezettségek határidőre való teljesítése is.”
Azonban még ez sem jelent egyértelmű nemet. Ha egy cégnek vagy könyvelőirodának nehézsége van a határidővel kapcsolatban, akkor kérheti, hogy a kötelezettségét ne május 31-én, „hanem az azt követő időszakban” tudja teljesíteni.
A Pénzügyminisztérium arra kérte az adóhivatalt, hogy a benyújtott igazolási kérelemben a koronavírus-járványra visszavezethető indokokat minősítse különösen méltányolandó körülménynek, és ezeket „teljesen pozitívan bírálja el” – tette hozzá.
Vagyis lehet halasztani, de ez nem automatikusan jár.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Magyar Péter magára vette.