Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Yolanda Fernández de Cofiño a hetvenes években találta ki a játékkal kombinált menüt, de neki köszönhető az is, hogy elkezdtek gyerekpartikat szervezni a McDonald'sokban.
Életének 88. évében meghalt Yolanda Fernández de Cofiño, akit a McDonald's Happy Meal menüjének feltalálójának tartanak – közölte a Newsweek.
A lap azt írja, hogy a guatemalai üzletasszony és férje, José María Cofiño 1974-ben indították az első McDonald's franchise-t Guatemalában. Amikor de Cofiño észrevette, hogy a McDonald's ételei túl nagyok lehetnek a gyermekek számára, elkezdett kisebb adagokat kínálni, ezeket nevezték „Roland menünek”. A menüben egy hamburger, egy kis krumpli és egy fagylalt volt. Mivel ez az egy gyerekmenü volt, a szülők gyorsan tudtak ételt választani a gyerekeiknek.
A „Roland menü” olyan sikeres lett, hogy a McDonald's központi menedzsmentjének figyelmét is felkeltette. A vállalat felkérte Bob Bernsteint, a Bernstein-Rein marketingügynökség vezetőjét, hogy dolgozza ki a menü koncepcióját. A Happy Meal 1979-ben került forgalomba az Egyesült Államokban, és többféle ételből és játékból lehetett összeállítani.
A Happy Meal atyjának ezért sokan Bob Bernsteint tartják, de az eredeti koncepció Fernández de Cofiñoé volt, aki a cégtől "Ronald-díjat" kapott 1982-ben a menü elkészítéséért. De Cofiñoé ötlete volt egyébként az is, hogy gyerekpartikat rendezzenek az éttermekben.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.