Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Alkatrészhiányra és az ágazat átalakulására hivatkozik a Continental makói üzemének vezetője.
Közel 100 embert már elbocsátottak az idei évben, és az év végéig újabb 140 dolgozótól válik meg a makói gyár – tudta meg a delmagyar.hu, hozzátéve, hogy túlnyomórészt munkaerő-kölcsönző cég által kiközvetített munkástól válnak meg. Korábban 37 saját, és 53 szintén kölcsönzött munkaerőtől vált meg a gazdasági társaság.
A ContiTech makói üzem a Continental magyarországi gyárainak egyike, itt 1600-an dolgoznak. Kora tavasszal azért szerveztek sztrájkot Makón, mert a cégcsoport két üzemében, Makón kívül még Vácott, felbontották a kollektív szerződést, a munkabeszüntetés szervezői a megszerzett jogaik megtartása miatt állították meg a munkát a gyárban.
A lapnak, az üzemet vezető Szűrszabó Levente cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint a sztrájkolókat küldték volna el megtorlásként. A leépítést az igazgató szerint üzleti megfontolások miatt kell meglépniük, mivel az üzem veszteséget termel, egyfelől a globális félvezetőhiány, másfelől pedig az elektromos autók térnyerése miatt. Évek óta nem érkezett a gyárba új projekt, harmadik éve veszteséget termelnek.
Az év elején a cégvezetés abban állapodott meg a sztrájkot szervező szakszervezettel, hogy az év végéig megegyeznek az új kollektív szerződés elemeiről. Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet vezetője erről annyit mondott a hvg.hu-nak, hogy folynak a tárgyalások, a céggel közösen nyilatkoznak majd, amennyiben a megállapodást tető alá hozták. A szakszervezeti vezető szerint, hiába cserélte le májusban a cégcsoport a makói üzem vezetőjét, akivel egyébként elmérgesedett a munkavállalók viszonya, a helyzet az új igazgatóval sem lett sokkal jobb. Ideérkezése után többször szeretett volna az érdekvédő segítséget kérni egy-egy konkrét ügyben, nem sikerült együttműködniük. Aztán el is kezdődtek szórványosan a kirúgások, amelyek kisvártatva a sajtót is megjárt csendrendelet követett. Hajdú mindeközben azt látta az egyik közösségi oldalon, hogy a HR-csoport csapatépítő tréninget tart, és ott a létszám is szaporodott. Ezek egyik sem segített a munkavállalók és a menedzsment viszonyán, most meg itt a bejelentés az újabb kirúgásokról. Hajdú azt is elmondta, hogy az elbocsátottaknak segítenek, ha az szükséges, az eddig kirúgott munkások szinte kivétel nélkül elhelyezkedtek már.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.