2500 milliárd forintért felvásárolják a Woltot, az új tulaj a DoorDash

A Woltot 2014-ben alapították meg Finnországban.

  • hvg.hu
2500 milliárd forintért felvásárolják a Woltot, az új tulaj a DoorDash

Gazdát cserél a finn gyökerekkel rendelkező, számos európai országban működő, így több ezer alkalmazottat foglalkoztató Wolt – derül ki a cég oldalán megjelent sajtóközleményből.

A vevő a DoorDash nevű, szintén (étel)kiszállításból élő amerikai vállalat, mely úgy tudni, 7 milliárd eurót fizet a Finnországban 2014-ben alapított Woltért. Ez az összeg körülbelül 2500 milliárd forintot jelent.

A Tony Csu által alapított DoorDash 2013 óta működik, és az eltelt évek alatt hatalmasat növekedett. Ma már Japánban, Kanadában és Ausztriában is jelen vannak. Az amerikai óriás a tavaly kezdődött pandémiás időszak egyik nagy nyertese volt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.