Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A munkavállalók többsége kapott idén béremelést, de nem annyit, amennyi kompenzálná az inflációt – derül ki egy friss kutatásból.
A dolgozók 61 százaléka kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, vagyis a teljes bérfejlesztését elviheti az infláció. Ez derült ki a Pulzus Kutató május elsejére készített, reprezentatív kutatásából, amelynek részleteit az RTL Híradóval osztották meg. A felmérés alapján a munkavállalók ötöde tart attól, hogy az elveszítheti állását Magyarországon, írja az rtl.hu. A minimálbért, illetve a szakmunkás bérminimumot 19 és fél százalékkal emelték idén. A dolgozók 36%-a viszont a kutatás szerint egy forinttal többet se visz haza, mint egy éve.
Akik kaptak, azoknak 58 százaléka legfeljebb 10 százalékos bérfejlesztést kapott. Vagyis a fizetésük nagyjából annyit érhet, mint tavaly, miután az infláció is akár 10 százalék körülire gyorsulhat éves szinten a Nemzeti Bank szerint. A megkérdezettek 39 százalékának bérét a pénzromlás üteménél nagyobb mértékben emelték.
Nagyjából minden második munkavállaló elégedetlen a jelenlegi keresetével. A kutatásban azt is megkérdezték, hogy minimum hány százalékos fizetésemelésnek kellett volna történnie ahhoz, hogy elégedettek legyenek. A legtöbben körülbelül 16 százalékos bérfejlesztéssel beérték volna.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.