Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A 2020-asnál hárommilliárd forinttal kevesebb lett az Aldi Magyarország éves profitja.
Az egy évvel korábbi 11,5 milliárd forint után 2021-ben már csak 8,5 milliárd forint adózott eredményt ért el az Aldi Magyarország Bt. – olvasható a cég most közzétett éves beszámolójában.
A vállalat ezúttal 315 milliárd forint árbevételt ért el, 23 milliárddal többet, mint egy éve. Az eladott áruk beszerzési értéke azonban 208-ról 225 milliárd forintra nőtt, a bérköltség és más személyi jellegű ráfordítások pedig 22,7-ről 25,4 milliárdra.
A dolgozók létszámát 3694-ről 3782 főre növelték egy év alatt.
A vállalat taggyűlése úgy döntött, hogy nem vesznek ki osztalékot, az adófizetés után megmaradt teljes profitot az eredménytartalékba helyezik el inkább.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.