Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nem Nepál az első ország, ahol így döntenek.
Nepálban bejelentették, hogy betiltják a TikTokot, mert annak tartalmai zavarják a társadalmi harmóniát, írja a BBC. Azután döntött így a kormány, hogy tárgyaltak a közösségi médiával foglalkozó cégek összekötő irodáival.
A nepáli távközlési hatóság elnöke a Reutersnek azt mondta, hogy az internetszolgáltatókat arra kérték, zárják be az alkalmazást. Az még nem világos, mikor lép hatályba a tiltás. A helyi médiatudósítások arról is szólnak, hogy a hét elején tartott kabinetülésen született döntéssel nem mindenki értett egyet.
A hatóságok azért ellenőrzik egyre többet a TikTokot, mert felmerült a gyanú, hogy az alkalmazásból az adatok a kínai kormányhoz kerülhetnek. A ByetDance anyavállalat tagadta ezeket a vádakat.
A TikToknak havonta egymilliárd felhasználója van, és már több ország is betiltotta, köztük India, de az Egyesült Királyság parlamentje is kitiltotta a hálózatából.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.