Kína egyik legfontosabb gyárközpontjából indul heti négy repülő Magyarországra

Újabb Kína és Budapest közötti repülőjárat indítását jelentette be Szijjártó Péter.

  • hvg.hu
  • MTI
Kína egyik legfontosabb gyárközpontjából indul heti négy repülő Magyarországra

A China Southern Airlines kínai légitársaság járatot indít Budapest és Kuangcsou között, heti négy alkalommal járnak majd a repülők – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: azzal, hogy Magyarország és Kína között ezzel együtt összesen heti tizenhét légi járat fog közlekedni, Magyarországot abszolút listavezetővé teszi a közép-európai térségben.

Kuangcsou mintegy 15 millió lakosú metropolisz, a keleti világ gyárának is nevezett Kuangtung tartomány székhelye. Olyan vállalatóriásoknak vannak központjai és nagy gyárai, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a Szegedre készülő BYD, a világ egyik legnagyobb IT-cége, a Huawei, illetve a ZTE, a Sunwoda és az Eve Energy, amelyek Magyarországon is jelen vannak. „A mostani bejelentés újabb erőforrást, újabb mérföldkövet jelent ebben az együttműködésben” – mondta a miniszter.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.