Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Úgy megfogta az Auchan a beszerzési költségeit, hogy még azt is el tudta viselni, hogy a bevétel alig nőtt.
Az egy évvel korábbi 1,7 milliárd forintos veszteség után ezúttal pozitív lett az Auchan éve Magyarországon: a cég a friss beszámolója szerint 586 millió forint profittal zárta 2023-at.
Az árbevétel 354-ről 368 milliárd forintra nőtt csak, tehát alig 4 százalékkal – egy olyan évben, amikor 17,6 százalékos volt az éves infláció, ez nagyon nagy forgalmi visszaesést takarhat, még úgy is, hogy amúgy az áraikat tényleg próbálják visszafogni, a hvg.hu havi bevásárlókosarában, ahol számos alaptermék esetében a legkisebb árakat nézzük, általában az ő áraikat találjuk a legalacsonyabbnak. Eközben viszont sikerült megfogni az árubeszerzési költségeiket is, azok 250-ről 259 milliárd forintra nőttek csak.
A nagyobb üzletláncok közül az Aldi és a SPAR is súlyos veszteségről számolt be, a Penny ellenben nagyobb nyereséggel tudta lehozni 2023-at.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.