Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Közel két éve alapított Shane Tusup egy alkoholgyártással foglalkozó vállalatot, ezt most eladta egy skót gingyárnak, a vevő pedig egy igazgatótanácsi helyet is adott neki.
Shane Tusup nem elsősorban a gin gyártásáról volt ismert Magyarországon, de ettől még tény: ő az alapítója és eddigi tulajdonosa a Black Diamond Distilleries Kft. szeszesital-gyártónak, amely a DMND Gin márkáját is birtokolja. Az úszóedző cégét most megvásárolta egy 2017-ben alapított skót gingyártó, a Raven Spirits Limited.
Tusupnak a vételár mellett (amelyet nem hoztak nyilvánosságra) a felvásárló cég egy igazgatótanácsi helye jutott – ahogy a vállalat közleményében írták, a marketingben és a márkaépítésben segítené a nemzetközi terjeszkedést.
A 2022-ben alapított Black Diamond az eddigi mindkét évében veszteséges volt, 2023-ban 4,3 millió forint bevételből 10,9 milliós veszteséget hozott össze. Persze egy újonnan alapított vállalatnál nem tragédia az, ha az első másfél évében még több pénzt kell beletenni, mint amennyi bevétel jön, innen nevezhetjük jó eredménynek is, ha elég pénzért sikerül eladni. A cégnek a 2023-as beszámoló szerint 12,2 millió forint készlete volt raktáron, ebben is láthatott értéket a vevő.
Tusup tavaly ősszel volt a hvg.hu podcastjának vendége, ahol arról is beszélt, hogyan jutott el egy szerteágazó, ám egyelőre nem nyereséges üzleti portfólióig:
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.