Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A kormány célja, hogy minden második kkv hajtson végre innovációs fejlesztést 2030-ig.
A kis- és közepes vállalkozások (kkv) innovációját támogató program indul 181 milliárd forint keretösszeggel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Pluszban, amely idén és jövőre pályázható – közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára kedden a TV2 Mokka című műsorában.
Azt is hozzátette, hogy a programon belül 106 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett pályázat a termékfejlesztésre fókuszál.
A pályázóknak
Bódis László kitért arra is, hogy adataik szerint 16 ezer olyan magyar kkv működik, amely foglalkozik exporttal, ezek harmada, 5-6 ezer cég innovatív jelenleg. A kormány azt a célt tűzte ki, hogy minden második kkv hajtson végre innovációs fejlesztést 2030-ig, amivel a magyar vállalati szektor hatékonyságát, a béreket és a GDP-t is jelentősen növelhetnék.
Három évvel ezelőtt is volt egy hasonló összegű pályázat, a magyar kis- és közepes vállalkozások digitális fejlődését segítő program 100 milliárd forint keretösszeggel indult, de a nagy érdeklődés miatt ezt végül 200 milliárd forintra emelték.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.