Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Valószínűleg lesz valamilyen átépítés, de egyelőre csak a tervezés zajlik. A kiszivárogtatott, elbontásról és újraépítésről szóló koncepció csak egy lehetőség a tulajdonos szerint.
„Az október 30-án a közösségi médiában, engedély nélkül nyilvánosságra hozott koncepció tervekről egyelőre végső fejlesztői döntés még nem született. Az épület állapota valóban indokolna valamilyen mértékű bontást és/vagy átalakítást, de egyelőre folynak a tervezési munkálatok és csak a jövőben lesz végleges döntés az épület felújításával kapcsolatban” – írja közleményében a Körszálló tulajdonosa, a Market Asset Management Zrt. (MAM).
A cég hangsúlyozza, hogy a kiszivárogtatott tervek „még nem is publikus anyagok, amiknek megosztásához nem járult hozzá sem a MAM, sem pedig a terveket készítő iroda, a KÖZTI”.
A MAM azt is leszögezi, hogy ő a kizárólagos tulajdonosa és egyben az illetékes a Körszállóval körüli bármilyen beruházással kapcsolatban. „A végleges koncepcióról és elfogadott tervekről, a szálloda jövőjéről pedig szintén a tulajdonos MAM fogja tájékoztatni a közvéleményt.”
A Körszálló idén nyárig a Danubius Hotels Zrt. tulajdonában volt, akkor adta el a Garancsi Istvánhoz tartozó Market Építő Zrt. egy leányvállalatának, a Market Asset Management Zrt.-nek. Akkor mutattuk be az ikonikus, az 1967-es átadásakor még modernnek számító épület történetét:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.