Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Közlésük szerint az értékesítés hátterében nem politikai okok állnak. Ehelyett Musk mohósága és a cégnél uralkodó munkakörülmények miatt döntöttek így.
Európa második legnagyobb nyugdíjalapja, a holland Stichting Pensioenfonds ABP eladta az összes Tesla-részvényét, mert nem értett egyet az elektromos autós társaság vezérigazgatója, Elon Musk jutalmának mértékével és a cégnél uralkodó munkakörülményekkel, írja az Aol.
Az ABP 2,8 millió Tesla-részvény birtokosa volt, de még 2024 szeptemberében túladott rajtuk, ám ezt csak most írta meg elsőként a holland gazdasági sajtó. Az 552 milliárd dollárt kezelő alap Tesla-részvényeinek összértéke a Bloomberg szerint 585 millió dollár volt.
Az ABP a részvényértékesítést most kommentáló közleményében azt írta, hogy nem tudnak, és nem is kell mindenbe befektetniük, és azt is jelezték, hogy döntésüket nem politikai okok motiválták. Ismert, hogy Musk az újraválasztott Donald Trump amerikai elnök hangos támogatója, és a kormányzati költések visszafogásának céljával szerepet kap a következő Trump-kabinetben is.
2018-ban a Tesla igazgatótanácsa és részvényesei megszavazták a teljesítményalapú javadalmazási tervet. Ugyanebben az évben egy részvényes beperelte a Teslát és Muskot, azzal érvelve, hogy Musk az igazgatótanács tagjaival – köztük a testvérével – fenntartott személyes kapcsolatai révén befolyásolta az igazgatótanács döntését. 2024 januárjában egy delaware-i bíró a részvényesnek adott igazat, és elutasította Musk javadalmazási csomagját.
Tavaly júniusban az EV-gyártó ismét szavazást tartott, amelynek eredményeképpen a részvényesek jóváhagyták Musk fizetését. Az ABP a bércsomag ellen szavazott, és azt „ellentmondásosnak és kivételesen magasnak” nevezte. Tavaly decemberben az ügyben eljáró bíró ismét elkaszálta a javadalmazási csomag kifizetését azzal, hogy a Tesla júniusi részvényesi szavazása nem volt elég a csomag elfogadásához. A csomag értéke mintegy 56 milliárd dollár.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.