Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A szervezet a struktúráját is megújította, a cél, hogy a szövetség hatékonyabban reagáljon a digitális kereskedelem előtt álló kihívásokra és erősítse a hazai céget exportképességét.
Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője marad továbbra is a DKSZ elnöke, míg Madar Norbert, a PwC digitális kereskedelmi területekért felelős, vezető menedzsere (korábban a GKID vezető tanácsadója és partnere, amelyet a PwC tavaly októberben felvásárolt) alelnöki pozíciót tölt be. Az operatív vezetői feladatokat Bogos Boglárka látja el – közölte a szervezet a HVG-vel.
Az elnökség továbbá két új taggal bővült, Ocskay Lászlóval, az Oander Development Kft. ügyvezető igazgatójával, valamint Táncsics Andrással, a Boxy Zrt. vezérigazgatójával.
„Egy olyan időszakban, amikor az import és a TEMU egyre nagyobb szeletet hasít ki a magyar kereskedelmi és csomaglogisztikai piacból, kiemelten fontos, hogy a digitális kereskedelem területén működő hazai vállalkozások versenyképességét növeljük, és aktívan támogassuk nemzetközi piacra lépésüket. A magyar vállalkozások digitális (verseny)képességének erősítése ugyanis az egész magyar gazdaság dinamikusabb növekedéséhez is hozzájárul. Céljaink elérése végett a DKSZ új vezetése az IVSZ-szel és az Ecommerce Hungaryvel közösen tárgyalásba kezdett a Nemzetgazdasági Minisztériummal egy jövőben szorosabb együttműködés kialakítása érdekében” – mondta kinevezése után Madar Norbert, a szövetség alelnöke.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész.