Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az orosz pénzintézet úttörőnek számít Oroszországban, Gigachat néven még chatbotot is kiadtak 2023-ban.
Oroszország és Kína régóta folytat tárgyalásokat egy lehetséges együttműködésről a mesterséges intelligencia (MI) területén, beleértve a katonai felhasználást is. Ez valósulhat most meg, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök arra szólította fel az orosz MI-kutatásban éllovas Sberbankot, hogy működjön együtt kínai kutatókkal – írja a bank egyik vezetőjére hivatkozva a Reuters.
A pénzintézet 2023-ban kiadott egy saját fejlesztésű chatbotot Gigachat néven, a cégnek pedig „rengeteg tudósa van, akiken keresztül közös kutatásokat szeretnénk végezni a kínai kollégákkal” – mondta a hírügynökségnek Alexander Vegyakin, a bank vezérigazgató-helyettese. Azt nem árulta el, hogy pontosan kivel folytatnak erről tárgyalásokat.
A bejelentés bő egy héttel azután érkezett, hogy a kínai Deepseek kiadta ingyenes chatbotját, amit a cég állítása szerint töredékéből fejlesztette annak, amit a nagy amerikai MI-cégek, mint az Open AI fordítottak a saját projektjeikre. A bejelentés után az amerikai MI-cégek, a félvezetőgyártók, valamint az adatközpontok gyártásában részt vevő cégek részvényárfolyama is meredeken zuhant, több száz milliárd dollár úszott el egyetlen nap alatt.
Az elemzők úgy értékelnek, hogy egy orosz-kínai együttműködés (amit az Egyesült Államok jelenleg az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatként értékel) felforgathatja az MI-szektort világszerte, miközben USA és Kína azon vetélkedik, hogy melyik ország lesz a vezető MI-nagyhatalom.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.