Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A kínai gyorséttermekben vastagon zsíros felületeket, földön tárolt alapanyagokat, penészt és mocskot találtak az ellenőrök, így felfüggesztették a működésüket. Még aznap megint ki kellett szállniuk, mert a két büfé újranyitott.
Több súlyos, a fogyasztók egészségét veszélyeztető hiányosságot tártak fel az Alkotás utcában működő két kínai gyorsétteremben a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ellenőrei.
A helyszíni ellenőrzés során megállapították, hogy a konyhák állapota rendkívül elhanyagolt, az ablakok és nyílászárók korhadtak. Résnyire nyitva álltak, mivel a rájuk rakódott vastag zsíros szennyeződés miatt már nem voltak zárhatóak. Az éttermek ezek alatt tárolták a már készre sütött húsokat. Az ételkészítés területén a falakat, kapcsolókat, vezetékeket, páraelszívót, valamint a hűtők külső és belső felületeit vastag zsír- és kosztakaró borította.
A higiéniai állapotok a zöldség-előkészítő helyiségben még rosszabbak voltak: nem volt biztosított a meleg víz, a nyers, felszeletelt csirkemellet dobozban, a mosogató szélén tárolták, illetve közvetlenül a padozaton ázott vízben a már tisztított burgonya is.
A mosogatás körülményei szintén súlyos problémát vetettek fel: a fogyasztói edények mosogatásánál a szennyvíz elvezetése nem zárt rendszerben történt, a helyiség falazata erősen penészes és szennyezett volt, átható szennyvízszag uralkodott.
Fertőtlenítő hatású mosogatószer és kézmosó sem állt rendelkezésre egy területen sem. A konyhához tartozó pince állapota pedig nem felelt meg az élelmiszerbiztonsági előírásoknak: a fagyasztóládák, a villanykapcsolók és az egész terület erősen szennyezett és rendezetlen volt, ahol az éttermek az élelmiszer-alapanyagokat is tárolták.
A hatóságok a súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági problémák miatt azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését, ám még ugyanazon a napon fogyasztói bejelentés érkezett arról, hogy továbbra is árulják az ételeiket. Az NKFH munkatársai így ismét kiszálltak a helyszínre. Az egyik büfében éppen két vendég kiszolgálása zajlott, és a másikban is fogadtak rendeléseket.
Az ellenőrök ismét azonnal intézkedtek a bezárásról, és elindították a hatósági eljárásokat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?