Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Art Related Solutions Kft. bevétele negyedére esett vissza, azonban a profitja megkétszereződött 2024-ben.
Tavaly csupán 104 millió forintos bevételt ért el Orbán Viktor harmadik gyermeke, Orbán Sára vállalkozása, az Art Related Solutions Kft. Ez meglehetős visszaesés az előző évig tartó folyamatos növekedéshez képest. A tavalyi bevétel már alig a negyede lett a 2023-as 458 millió forintnak.
Ezzel ellentétesen alakult viszont a profit, amely a 2023-as 8 millió közel két és félszerese, 19,5 millió forint lett tavaly. Ezt pedig – az előző évben követett gyakorlathoz hasonlóan – eredménytartalékként benne is hagyták a cégben.
A beszámoló kiegészítő mellékletéből az is kiderül, hogy a cég vezető tisztviselője, Tajnafői Zita – aki Orbán Sára tulajdonostársa is a vállalkozásban, 10 százalékos hányaddal – összesen 17,8 millió forint juttatásban részesült, vagyis bruttó 1,5 millió forintos fizetést kapott munkájáért az összesen két bejelentett dolgozót foglalkoztatott cégben. A beszámolóban feltüntetett 28,1 millió forint személyi jellegű kiadás alapján kiszámolható, hogy a másik alkalmazottra 10,3 millió forintot költöttek.
Orbán Sára legutóbb akkor vétette észre magát, amikor március elején egy NER-milliárdossal szállt ki egy Maldív-szigetekről érkezett magángépről. A több tízmilliós útra, mint a HVG megírta, még akár lehetett is saját pénze.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagy feltűnést keltett és sok díjat elnyert A fehér várkastély című, Japánban, az Edo-korban játszódó társasjáték. Az alapötlete olyan, hogy elsőre nem is érti az ember, hogy lehet ezt kivitelezni, de az első játék után kiderül: A fehér várkastély rászolgált a sikerére.
Pálinkás József, az MTA volt elnöke a Népszavának arról is beszélt, hogy a magyar kormánynak nincs semmiféle tudománypolitikája, csak kósza ötletei.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.