Adócsökkentéseket javasol a kormánynak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – ami azért is fontos hír, mert az MKIK azon kevés szervezet közé tartozik, amelynek, ha javasol valamit a kormány felé, van esélye is arra, hogy a kérése megvalósul. A kamara vezetői a múlt héten tárgyaltak Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel, ez után tettek javaslatokat.
Először, még múlt csütörtökön azt kérték, hogy az áfa alanyi adómentességének határát a következő három évben előbb 20, majd 22, utána 24 millió forintra emeljék. Most ehhez tettek hozzá még három kérést:
- az átalányadózók költséghányadát emeljék meg 40-ről 50 százalékra,
- töröljék el a szociális hozzájárulási adó 112,5 százalékos szorzóját,
- azokat a mutatókat pedig, amelyek alapján be lehet lépni a kisvállalati adózásba, illetve benne lehet maradni, duplázzák meg, azaz a belépési korlát 100 fős létszám és 6 milliárd forintos árbevétel legyen, a bennmaradási korlát pedig 200 fő és 12 milliárd forint.
A kamara úgy számol, hogy az első két javaslatuk összességében 5 százalékpontos adócsökkentést jelentenének az érintett vállalkozások számára, a kisvállalati adó bővítése pedig a növekedésnek indult cégeket segítené. Ez utóbbi intézkedés a kamara számításai szerint mintegy 3–5 ezer vállalkozást és nagyjából 150 ezer munkavállalót érinthet.