Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás, illetve a 60 év felettieket támogató program indul a dunai vasmű volt dolgozóinak szeptembertől – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.
A tárca szerint az „Újrakezdés vállalkozóként – Munkahelyről saját cégbe program” célja a Dunaújvárosi járásban csoportos létszámleépítéssel érintett, ugyanakkor vállalkozói szemlélettel rendelkező munkavállalók felkészítése saját vállalkozásuk elindítására.
Akik az elbocsátottak közül Magyarországon új egyéni vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozás alapítását tervezik, mentorálás keretében képzésekben és különböző munkaerőpiaci szolgáltatásokban is részesülnek vállalkozásuk sikeres indítása érdekében. A program emellett pénzügyi támogatást is nyújt a vállalkozások induló költségeihez. A jelentkezők – elfogadott üzleti terv esetén – 4,5 millió forint támogatásban részesülhetnek, ami személyi jellegű, illetve egyéb költségekre használható fel.
A másik program, a „Munka – Érték – Tapasztalat: Támogatás az idősebb korosztály foglalkoztatására” az NGM szerint lehetőséget ad arra, hogy a 60 év feletti, csoportos létszámleépítéssel érintett személyek ne szoruljanak ki a munka világából. A program a munkaadókat motiválná az idősebb, tapasztaltabb munkavállalók teljes vagy részmunkaidős alkalmazására, a munkavállalók tapasztalatainak hasznosítására.
Azon állami vállalatokat támogatják, amelyek vállalják az érintettek 12 hónapig (de legfeljebb a nyugdíjjogosultság eléréséig) tartó támogatott foglalkoztatását.
Június 23-án mondott fel 1700 dolgozónak a Dunaferr utódcége, a Dunarolling Dunai Vasmű, amely a brit–indiai Liberty Steel kezében van.
Egy nappal később az is kiderült: a munkavállalókat ábécésorrendben, óránkénti turnusokba osztották be a felmondások átadására, de már az első időpont után kialakult egy 20 perces csúszás, amely a nap végére 3 órássá duzzadt.
A csoportos létszámleépítést áprilisban jelentették be a cégek felszámolóbiztosai, miután áruba bocsátották a szebb napokat látott gyár utódcégeit.