Veterán Shell-fejest igazol a kormány kedvenc energiakereskedője

Az ügyfélkört és az üzleti teljesítményt növelnék a MET-nél Huibert Vigeveno kinevezésével.

  • HVG

Huibert Vigeveno lesz jövő év elejétől a MET Csoport csoportszintű vezérigazgatója – közölte a társaság hétfőn. A vezetőváltást – mint írták – az elmúlt évek dinamikus növekedése tette lehetővé, a célja pedig „az üzleti teljesítmény további erősítése, az ügyfélkör bővítése és a terjeszkedési tervek felgyorsítása”.

Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi vezérigazgatója az Igazgatóság elnökeként folytatja munkáját, és továbbra is aktív szerepet vállal a cégcsoport víziójának és növekedésének alakításában – írták még.

Huibert Vigevenóról pedig azt írták, hogy a nemzetközi energiaipar egyik kiemelkedő szakembere, aki 30 éves sikeres Shell-karrier után csatlakozik MET-hez: az olajipari óriás Globális Vezető Testületének (Executive Committee) tagja volt, valamint a Downstream – Megújulók és Energetikai Megoldások – üzletág igazgatójaként dolgozott, több mint 30 ezer fős szervezetet vezetett. Előtte a Shell kínai leányvállalatának volt Igazgatósági elnöke, és irányította a Shell 53 milliárd dolláros BG Group-felvásárlásának integrációját, ezután a cég átmeneti vezérigazgatójaként tevékenykedett. Vigeveno emellett a globális technológiai és mérnöki megoldásokat kínáló, a New York-i Értéktőzsdén jegyzett KBR igazgatósági tagja is, mint a cég non-executive igazgatója.

A 2007-ben Lakatos Benjamin által alapított, földgáz- és áramkereskedéssel, valamint energiapiaci eszközök fejlesztésével foglalkozó MET igazgatóságának korábbi elnöke Lantos Csaba volt, aki jelenleg energiaügyi miniszterként dolgozik az Orbán-kormányban. A vállalaté a Dunamenti Erőmű is, de igazán akkor vált ismertté, amikor kiderült, hogy az állami MVM-mel kötött bizonyos szerződések meglehetősen jó üzleti helyzetbe hozták: az Ausztria felől érkező gázvezetéken importált akkor kedvező árú gáz rajtuk keresztül jutott el a fogyasztókhoz, busás haszonnal. Az energetikai társaság addigi tulajdonosait – köztük Garancsi Istvánt és a Molt – 2018 végén vásárolta ki Lakatos Benjamin, és vált többségi tulajdonossá. Idén februárban kiderült, hogy ők szálltak be gázt szállítani Transznyisztriába, a moldovai szakadár régióba.

A cégnek 20 országban vannak leányvállalatai, és 32 ország gázpiacán van jelen. Dolgozói száma 1100, akik között 60 nemzet képviselője található meg. Annyit írnak még magukról, hogy jelentős tapasztalattal bírnak a zöld (megújuló) és a rugalmassági (kiegyenlítő) energiapiaci eszközök üzemeltetésében. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2024-ben 17,9 milliárd euró, gázpiaci forgalma 140 milliárd köbméter, az árampiaci forgalma pedig 76 terawattóra (TWh) volt.

Hozzászólások