Háda György: Az APEH se hitte el, hogy 20 éve nincs szerződésünk a ruhák beszerzéséről – Mérlegen podcast

30 év, 96 üzlet, 86 százalékos ismertség a lakosság körében – így lehetne számokkal összefoglalni a Háda Kft. történetét. Honnan indult a vállalkozás, mi kellett ahhoz, hogy piacvezetővé váljon, és miért nincsenek jelen külföldön? Háda Györgyöt többek közt arról is kérdeztük, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Vinted terjedését, és ő maga hord-e használt ruhát.

No Title

No Description

A rendszerváltás után előbb az építőiparban próbált szerencsét, ekkor jutott hozzá az első kamionnyi használt ruhához Háda György, a Háda Kft. alapító tulajdonosa. A HVG podcastjában beszélt arról, hogy a ‘90-es évek közepén már „kellett egy kis ész” ahhoz, hogy ebből meg tudjon gazdagodni, de az akkor kitalált üzleti modellen a cég 30 éves fennállása során gyakorlatilag nem változtattak. 

Szó lesz arról is, hogy szerzi be a ruhákat szerződés nélkül, mennyire kerül elő az üzlet a családi ebédnél, kimehet-e a divatból a használt ruha és hogyan fér meg egymás mellett a cégvezetés és a polgármesteri pozíció. 

Hogyan kerül az évi több mint 10 ezer tonna használt ruha az üzletekbe, és mi történik azokkal a darabokkal, amelyek nem fogynak el? Miért nem működik a franchise-rendszer, miért nincsenek ott minden plázában és mit tart Háda György a legnagyobb konkurenciának? 

Mindezekre választ kapunk a Mérlegen legújabb adásából, ahol támogatói tartalom keretében Czímer Gergellyel, Raiffeisen Bank vállalati digitális és fizetési megoldások ügyvezető igazgatója is beszél arról, mit használhatunk fizetésnél a bankkártyán és a készpénzen túl.

Iratkozz fel a Mérlegen csatornájára itt: SpotifyApple Podcasts.

Vagy kövesd és hallgasd meg a HVG Podcastok műsorait az alábbi platformok bármelyikén: SpotifyApple PodcastsSoundCloudYouTube.

Váltsuk az ígéretes pénzügyi terveket együtt valóra! A műsor támogatója a Raiffeisen Bank.

Hozzászólások