Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A Retro Rádió műsorvezetőjének egy főt foglalkoztató vállalata 2025-ben 175 milliós bevételt termelt.
Több mint 50 millió forintot vett ki Bochkor Gábor rádiós-műsorvezető Bocsi Team Műsorszolgáltató Kft. nevű cégéből, amely mindössze egy főt foglalkoztat – írta hétfőn a 24.hu a 2025-ös beszámoló nemrég nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva. Bochkornak 175 milliós bevételt hozott a cég, emellett 55 milliós profitot könyvelhetett el. A beszámolóból kiderült, hogy a vállalat tavalyi üzleti és adózott eredményéből és a korábbi évek eredménytartalékából együttesen 50,2 millió forint kifizetést hagy jóvá, ez tehát azt jelenti, hogy több mint 50 milliót vett ki belőle a Retro Rádió műsorvezetője.
A 24.hu felidézte, hogy Bochkor egy évvel ezelőtt mit mondott az anyagi helyzetéről. Akkor egy reggeli rádióműsorban úgy fogalmazott, hogy már nem posztereket, hanem festményeket, egy-egy kortárs alkotást rak ki a falra, élvezni szeretné egy kicsit, amit a munkájával keresett az évek alatt. Állította: van tartaléka is, és nem költekezik túl azon, amije van.
Ha lehúznák itt a redőnyt, jó pár évig tudnék élni a mostanihoz hasonló színvonalon. Az ingatlankiadás felé tendálok most. Az adna egy olyan összeget, ami talán nem ezt a színvonalat tudná garantálni, de a kellemes életben maradást igen
– fogalmazott a rádiós.
https://hvg.hu/elet/20260227_lovasz-laszlo-bochkor-gabor-reggeli-radiomusor-tavozas-dumaszinhaz
Nyitókép: HVG / Fülöp Máté
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
Az amerikai elnök aggódik, hogy nem tud megállapodásra jutni Iránnal.