900 milliót szórtak szét az Alföldön az NKA-pénzekből

Kapott a Csabai Kolbászfesztivál mögött álló cég és az erőszakos kecskeméti hokiedző vezette egyesület is.

  • HVG

Ömlött a közpénz az NKA-n keresztül Bács, Csongrád, Békés és Jász-Nagykun fideszes csoportjaihoz is. Még olyan szervezet is kapott, amelynek fideszes hokiedző vezetője ellen nemrég vádat emeltek ötrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt – írja a 24.hu.

A lap szerint a négy megyében összesen 900 millió forintot szórtak ki olyan szervezetek között, amelyekre ráillik a fideszes jelző. Jelezték ugyanakkor, hogy ez az összeg konzervatív becslés, mert sok pártkötődés nélküli, érthetetlen támogatást is találtak.

Megyék szerint:

  • Bács-Kiskun: 195,3 millió forint,
  • Csongrád: 178,2 millió forint,
  • Békés: 309,9 millió forint,
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye: 216,5 millió forint.

A kedvezményezettek között volt sok más mellett 

  • az Orbán Viktor korábbi miniszterelnök által is szívesen látogatott Csabai Kolbászfesztivál mögött álló cég, amely 100 milliót kapott;
  • a Lezsák Sándor szervezetével közösen táborokat szervező Ifjúkonzervatívok a Nemzetért Egyesület, amely 24 millió forinthoz jutott;
  • vagy épp a kecskeméti Térségi Korzó Kulturális Egyesület, amelyet a fentebb jelzett hokiedző, Szabó István Pál vezet, és amely 5,5 milliót kapott.

Az NKA-botrányban múlt héten öt társával együtt őrizetbe vették és kihallgatták Bús Balázs volt óbudai polgármestert, az NKA korábbi elnökét. Az érintettek között van az NKA futó pályázatok lebonyolításával megbízott intézmény, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatója és kabinetvezetője is. Az ügyészség szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079 darab, 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött. Bús Balázst később le is tartóztatták, ahogy a többi tisztviselőt is.

https://hvg.hu/kultura/20260625_bus-balazs-letartoztatas-nka-molnar-aron-reakcio

Borítóképünkön az NKA utolsó fideszese vezetője, Hankó Balázs. Fotó: Veres Viktor

Hozzászólások