Gerendai Károly: Ha nem tudnak több külföldit idehívni, csak lélegeztetőgépen maradhat a Sziget

Gerendai most már ott tart, hogy az államtól kérne segítséget, pedig sokáig büszke volt arra, hogy a Sziget állami segítség nélkül is tud működni.

  • HVG

Az elmúlt években ami terveket készítettünk, soha megközelíteni nem sikerült, annyi minden változott – válaszolta Gerendai Károly a GKI konferenciáján arra a kérdésre, hogy mennyire lehet akár 2030-ig előre tervezni. „Egyelőre inkább reményekről beszélünk”, hogy milyen a magyar gazdaság, de egyelőre a turizmusban, vendéglátásban, rendezvényszervezésben sem lehet túl sokat tudni arról, hogy mit szeretne az új kormány.

Mindenesetre már az is sokat segítene, ha piaci alapon működhetne a gazdaság

– tette hozzá. Nagy kérdés, mikor jön el az a pillanat, amikor a politikusok a választói akaratnak való megfelelést a gazdasági racionalitás elé helyezik, de ha már annyi megtörténik, hogy a politika nem akar mindent felülről elintézni, már az komoly fejlődés lenne.

„Most már kezdem nem csak hinni, hanem valamennyire látni is, hogy lesz ebből kiút. A kérdés az, hogy bírjuk-e addig szuflával, mert valahogy addig is finanszírozni kell” – fogalmazott a Sziget Fesztivál fenntartásáról. Azt is elmondta, hogy most már ott tart, hogy az államtól kérne segítséget, pedig sokáig büszke volt arra, hogy a Sziget állami segítség nélkül is tud működni. Most szükség lehet állami támogatásra, de „közben baromira szégyellem is magam, mert szeretnék olyan megoldást felmutatni, amivel nem ez kell”.

Arra a kérdésre, hogy egy év múlva ilyenkor milyen Szigettel lenne elégedett, azt mondta: a fesztiválipar is sok problémával küzd, de a Sziget esetében erre sok más gond is rárakódott. A célja az, hogy a nemzetközi pozíciót megerősítse, egy év alatt szeretne minimum 30, de inkább 50 százalékos növekedést elérni a nemzetközi piacon, mert ott volt egy komoly visszaesés. Ha ezt nem tudják megoldani, akkor még az állami segítség is csak a lélegeztetőgépen tartást jelentené, márpedig amikor azt mondta percekkel korábban, hogy nem szeretné, ha cégeket mesterségesen tartanának fenn, akkor azt a saját vállalkozására is értette.

Hozzászólások