Szász János 1927-ben Belgrádban született. Temesvárott nevelkedett, majd Kolozsváron járt egyetemre. Már fiatalon megtelepedett Bukarestben, ahol élete jelentős részét töltötte.
1948-1957 között az Utunk - jelenleg Helikon néven megjelenő - erdélyi irodalmi hetilap helyettes főszerkesztője volt, 1957-1968 között pedig a bukaresti országos magyar napilapnál, az Előrénél rovatvezetőként dolgozott. A rendszerváltás után az Előre utódában, a Romániai Magyar Szóban és az Új Magyar Szóban is publikált. Írásaival állandó rovatban jelentkezett a szintén Bukarestben megjelenő A hét című kulturális és közéleti hetilapnál is.
Szász az erdélyi magyar elit egyik legjelentősebb véleményformálója volt, publicisztikájával és szakmai műhelyekben való részvételével erőteljesen hatott a romániai magyar irodalmi és közéletre 1970-től napjainkig.
Irodalmi pályafutását költőként és prózaíróként kezdte, egy időben a prózát részesítette előnyben, idősebb korára visszatért a "korai szerelemhez", a költészethez. Igen jelentős esszéírói és műfordítói munkássága, utóbbinak köszönhetően a román irodalom számos remekműve jelenhetett meg magyar nyelven.
Az elhunyt több díj tulajdonosa volt, 1979-ben megkapta a romániai írószövetség díját, 1994-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tüntette ki életműdíjjal, 1995-ben pedig a budapesti Pulitzer Emlékdíjat vehette át.
Elhunyt Szász János, erdélyi író
Elhunyt Bukarestben 79 éves korában Szász János író, költő és újságíró, aki az erdélyi magyarság egyik legjelentősebb véleményformálója volt.
Az ügyészség kezdeményezte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
„Ezt tanítani fogják” – Török Gábor arról, hogy egyszerre lépett az ügyészség Magyar, Hankó és Seszták ügyében
Baka András nem vonja vissza Szathmáry Zoltán jelölését
A KNYF megerősítette: a legfőbbügyész-jelölt testvére is az aranykonvojügy egyik gyanúsítottja
Magyar Péter elmondta, milyen jelöltet szeretne Szathmáry helyett legfőbb ügyésznek
Nincs csapatod, de sportolnál? – egy app segít megtalálni a játékostársaidat
A manipulált orosz választást megnyerhette Putyin, de más sikerekkel nem dicsekedhet
Lesznek ügyek, ahol el fogunk jutni a főnökig – hét fontos részlet Unger Anna interjújából
Miniszterelnökség: Ha Kaminski Fanny 24 órában Orbánnak dolgozott, akkor hogyan fért bele, hogy a Fidesz-frakció is alkalmazta?
Bóka János szerint koncepciós eljárás zajlik Hankó Balázs ellen
A Mi Hazánk Médiatanácsba most megszavazott tagja pár napon belül lemondhat a tisztségéről
Újra kinyitott a Terror Háza, Schmidt Mária szerint megalázó tábla fogadja a látogatókat
Ha traumát élünk át, többé nem leszünk otthon a világban – milyen személyiségjegyek védenek a sérüléstől?
Rogánék médiaköltései nélkül milliárdos veszteséget termelt volna 2020-2024 között a Mediaworks és a TV2 is
A legolvasottabb kormánykritikus portálokon egyáltalán nem is hirdettek.
Földön fekvő embert szúrt le az Akácfa utcai késelés elkövetője
Fel kell mérni a hatásait, az ügyet nyomon fogjuk követni – a környezetvédelmi EU-biztos a fenékküszöbről
Bill, a nemzetegyesítő
Sükösd Miklós nekrológja.