A szeptemberi-októberi esmemények körül elhíresült szélsőjobboldali weboldal február 20-i cikkében kemény támadást intézett a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei ellen. Az "56 06 / őrült lélek vert hadak " című előadást "kommunista propaganda-darabnak" minősítette, amelyben Tóth Ilonát, az 1956-os forradalom egyik alakját "közpénzen gyalázzák".
A szélsőséges portál nem színikritikát tett közzé, hanem uszító hangnemben írt az előadás létrehozóiról, nyilvánvalóan félremagyarázva a művészi szándékot és egyben közzétette az alkotók telefonszámát is. Nem ez az első eset; a weboldal rendszeres eljárásáról van szó, nemrégiben Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának telefonszámát és híváslistáját tetták közzé; Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos akkor kifejtette, a híváslista személyes adat, jogosulatlan megszerzése köztörvényes bűncselekmény.
Mohácsi János, a darab rendezője a történtek után, a csiky.org weboldalon, a színház internetes oldalán azt nyilatkozta, húsz, "többnyire idézhetetlen tartalmú" elektronikus levél és zaklató telefonhívás érkezett a színház titkárságára, illetve a társulat egyes tagjai is kaptak ilyet, valamint többen írtak a színház weboldalára is. A legtöbben nem is látták az előadást - kommentált Mohácsi - csak a szélsőséges portál cikkéből értesültek róla.
Aki ismeri Mohácsi János munkásságát, tudja, hogy előadásai gyakran provokatívak, kemények, olykor megosztják a nézőket. Azonban a rendező művészi alapállását, világszemléletét - akárcsak a magyar nyelvű színjátszás egyik legfontosabb műhelyéét, a kaposvári színházét - egy pillanatra sem lehet történelemhamisítással, propagandával hírbe hozni.
A szóban forgó szereplőnek - a darabban amúgy a Sáry Flóra nevet viseli - valóban köze van Tóth Ilona, medikához. A fiatal orvosnőt 1957-ben kivégezték, amiért 1956 november 18-án részt vett Kollár István rakodómunkás meggyilkolásában, akit ÁVH-snak véltek. Tóth Ilona 1956 október 25-től az Önkéntes Mentőszolgálat tagja lett, társaival a harcok alatt sebesülteket szállított, a fegyveres csoportokat kötszerrel, élelmiszerrel látta el. Történetét, a gyilkosságot, a per eseményeit, a szereplőkkel kapcsolatos mítoszok, tévhitek alakulását, majd az 1957-es ítélet végül is bekövetkezett semmissé nyilvánítását részletesen megírta tanulmányában Eörsi László, történész (Tóth Ilona - Valóság és mítosz; Beszélő, 2002. június).
Tóth Ilona alakja és szerepe hosszú ideig vitatott volt; Eörsi László írásában úgy foglal állást, hogy "jogi alapon nem volna lehetőség a rehabilitációra, ám Tóth Ilonának és pertársainak morálisan mindenképpen a forradalom mártírjai között van a helye(...)". Szövegében idézi Tóth Ilona kegyelmi kérvényét is, amelyben többek között ez szerepel: "Nagyon bűnös vagyok. De úgy érzem, nem vagyok gyilkos. Amit tettem, nem hidegvérű, aljas megfontolás, hanem hirtelen összeroppanás eredménye volt: mint egy pánikszerű menekülés. Mire rájöttem, mit tettem: már késő volt."
Mohácsi a színház weboldalán így nyilatkozik: "Alakjában az a fiatal nő érdekelt minket, aki összeroppanva túlvállalt munkáitól (a röplapok gyártása, a kórházi osztály vezetése, az ellenállók bújtatása), és az iszonyú fáradtságtól (egy hétig nem aludtak, koffein injekciókon éltek), katasztrofális döntést hoz. Az út érdekelt minket, merthogy Tóth Ilona döntése tragikus volt, azt vitatni nem lehet, de furcsa módon jelen esetben a színpadi és magán tragikum úgyszólván ugyanaz - ezért éreztük alakját alkalmasnak arra, hogy komoly szimpátiát keltve a nézőben feltegye a közönségnek a kérdést: Ti hogyan döntöttetek volna? (...) A mi Tóth Ilonánk története szeretettel és vigyázva készült, ezért aztán hazugnak, aljasnak, erkölcstelennek, ostobának, gyávának és gonosznak tartom azt a hecckampányt, amely a napokban tudatlan és előítéletes egyének részéről elindult. (...)"
