hvg.hu: Az alkotó tapasztalatokból, élményekből, gondolatkísérletekből írja a történeteit. Elképzelhetőnek tartod, hogy az ezekből összeálló filmes történeted – ahogy ebben a bizarr hírben is áll – egy-egy elemét „visszaemeld” a saját életedbe?

Gigor Attila: Személyes élményekből táplálkozik egy történet, de nem konkrét eseményekből. A nyomozóban például azokról a bűnökről akartam beszélni, amelyeket mindannyian elkövetünk, s amelyekkel kapcsolatban van, aki úgy tesz, mintha nem is lennének, mások hárítják a felelősséget, s aztán vannak olyanok is, akik megpróbálják rendbe hozni a hibáikat. Ahogy A nyomozó főszereplője, Malkáv Tibor is. A paradox az, hogy vannak olyan dolgok, például egy emberölés, amit nem lehet rendbe hozni.

Gigor Attila © Stiller Ákos

G. A.: A nézők folyamatosan meglepnek. Ez a gondolat például tetszik, s erre speciel gondoltam is. Ez persze nem újdonság, hiszen ez a krimi sajátossága, így kell felépíteni a sztorit: mindenkiről kiderül valami. Voltak persze olyan értelmezések, amik kevésbé kedvemre valók. Volt, aki azt gondolta, hogy a főhős Jucit (Rezes Judit, a női főszereplő - a szerk.) is meg fogja ölni a végén. De miért? Nem értettem, hiszen nem egy pszichopatáról van szó. Azt is mondják, hogy baljóslatú a vége. Azzal egyetértek, hogy lehet így is értelmezni, de a szándék nem ez volt.

hvg.hu: A legutóbbi hírek szerint amerikai érdeklődők újraforgatnák A nyomozót. Mit jelentene ez pontosan?

G. A.: Egyelőre csak annyi biztos, hogy vannak amerikai érdeklődők, de ez nem jelent semmit. A levelezés pedig éppen arról folyik, hogy mit is jelentene ez a gyakorlatban.

hvg.hu: Örülnél a remake-nek?

G. A.: Ez az én gyerekem. Egyelőre nem tudom elképzelni, s nem is én diktálok. A magyar pesszimizmus azt mondatja velem, hogy nem lesz belőle semmi, aztán az is lehet, hogy megvesznek kilóra. Eljátszol a gondolattal, hogy a filmedet úgy forgatod le, ahogy mindig is szeretted volna, eldöntheted mire és hány napig. Eközben meg hallod azt is, hogy egy amerikai produkcióban a rendező meg az író ugyanolyan alkalmazott, mint bárki. Valójában persze nem tudjuk, mi folyik odaát, s ha lehetőségem lesz rá, nyilván szeretném majd kipróbálni. De egyelőre olyan dologról beszélünk, ami még nincs.

© Stiller Ákos

G. A.: Az ember jó szívvel mondhatja magáról, hatással volt rám ez vagy az, ez nem bűn. Amikor azonban azért használok valamit, mert nekem nem jutott eszembe, akkor az bűn, tehetségtelenség. Nem hiszem, hogy rá lennék szorulva erre.

hvg.hu: Valóban nem úgy tűnik, A nyomozót nagyon eredetinek tartja a szakma és a közönség is, sikeres film.

G. A.: Sikeres??? Alig nézik. Azok körében, akik beülnek rá, persze népszerű, nem bánják meg. Nagyon fáj nekem, s úgy érzem, a filmhez és a színészekhez is méltatlan, hogy ilyen kevesen váltanak rá jegyet. Talán több reklám kellene, nagyon nehéz elhitetni a magyarokkal, hogy érdemes beülni egy magyar filmre. Ironikus módon A nyomozó hosszú idő óta a legsikeresebb film, de mindez olyan körülmények között, hogy a Mamma mia-n kívül semmi nem megy.

hvg.hu. Rosszul esik, magadra veszed, hogy kevesen nézik?

G. A.: Nem tudom. Ami annak idején a Valami Amerika vagy a Kontroll esetében volt, az most is működik, szájhagyomány útján terjed a film híre. Esélyt viszont nem sokat kapott, a mozik többsége már levette a műsorról. Persze lehet, hogy az internet is közrejátszik. A Tilos egyik műsorában például egy betelefonáló dicsérte a filmet, de időközben az is kiderült, hogy nem moziban látta, hanem letöltötte.

hvg.hu: A következő filmedről minden interjúban mást mondasz: szerelemtől túlcsorduló történet, modernkori kasztrendszer, a jó és a rossz mibenléte. Egy forgatókönyvről beszélünk?

G. A.: Igen, de egyelőre nem akarok ennél többet mondani róla.

© Stiller Ákos

G. A.: Az ember hall ilyen történeteket, bizonyíték viszont nincsen rá. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam, ezen a fronton nem működnek olyan mechanizmusok, amiknek nem kellene, s lehet, hogy nem mindig érdem szerint kapnak pénzt az alkotók. De én nem igazán értek az ilyesmikhez. Amúgy meg mi alapján döntjük el, hogy valami jó vagy rossz? Az is igaz persze, hogy amikor én benyújtottam a pályázatomat, s behívtak „rapportra”, akkor meglepő kérdéseket kaptam. A beszélgetés alapján nem azért kaptam pénzt erre a filmre, amiért szerettem volna. Valami egészen mást láthattak a forgatókönyvben.

hvg.hu: Mit?

G. A.: Olyan kérdéseket tettek föl, amik nekem soha nem jutottak volna eszembe. Nekrofíliáról kérdezgettek például. Udvariasan jeleztem, hogy ezt a vonalat nem hangsúlyoznám túl a filmben. Eszembe sem jutott a hullagyalázás. Lehet, hogy, amit őt láttak a könyvbe, köszönő viszonyban sincs azzal, amit aztán a nézők szerettek benne.

hvg.hu: Anger Zsolt Blaskó Péter visszautasított Kossuth-díja kapcsán nyílt levet írt, mindketten szereplői a filmednek. Te a politikát bármilyen módon beemelnéd a filmjeidbe?

G. A.: Szeretnék hinni abban, hogy nem. Félek, hogy teljesen nem tudjuk függetleníteni magunkat tőle. De a legfontosabb és egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolatban elmondhatok: elsősorban az embert tartom fontosnak, minden más utána jön. A szakmai kapcsolatok, politikai beszélgetések is akkor mérgesednek el, ha nem az emberrel foglalkoznak közben. Nagyon szeretem Blaskó Pétert és Anger Zsoltot is. Péter fontosnak tartotta ezt a döntését, Zsolt pedig azt, hogy reagáljon rá. Én nem éreztem egyik esetben sem, hogy bármit is lépnem kéne. Emberként és művészként is nagyon szeretem és tisztelem őket. Épp most fognak együtt dolgozni, Zsolt rendezi majd Pétert.

A beszélgetést Rezes Judittal, A nyomozó női főszereplőjével hármasban folytatjuk.

hvg.hu: Számomra kettétörik a film a nyomozás kezdetével: amikor megnyílik a főhős, megváltozik a ritmus.

G. A.: Ha ezt negatív kritikaként fogalmazod meg, nem mondhatom, hogy teljesen jogtalan, s többen szóvá tették, de dramaturgiai funkció volt, hogy Malkáv Tibornak el kell kezdenie dumálni. Amit pedig többször elmondtam már: az én személyes történetem is ez a film, én pedig néha rosszul kommunikálok, lassan nyílok. Amikor például elkezdtünk forgatni, alig mertem a színészekhez szólni, puhatolóztam. Nehezen teremtek kapcsolatot, amikor olyan dologról kell beszélnem, amiben nem vagyok biztos, és a filmen kívül semmiben nem voltam biztos. De időközben egyre többen megerősítettek abban, hogy nem hülyeség, amit csinálok. Azt éreztem, hogy az utamon vagyok, s ettől a pillanattól kezdve megtanultam „közlekedni”. Ugyanaz volt az élményem ezzel a filmmel, mint Malkávnak a nyomozással: abban a pillanatban, hogy feladatot kaptam, tudtam, hogy mi a dolgom, hova kell eljutnom, abban a pillanatban egy másik ember lettem.

Rezes Judit: Én hasonló vagyok, mint Attila. Nagyon nehezen kezdek el kommunikálni, de itt szakmai dologról volt szó, tettem a dolgom. Nem tudtam olyan okosakat kérdezni, amiket a kollégáimtól szoktam hallani: mit akar a figura, hova akar eljutni. Általában először csak figyelek, befogadok, aztán kialakul a kapcsolat a környezetemmel. Nem tudom, mikor kezdtünk beszélgetni. Arra emlékszem, hogy Attila mindig ott volt, s a szünetekben odajött hozzánk, így segített. Ha ő nem jött volna, én nem megyek oda hozzá.

G. A.: A színészek többnyire nem olyanok, mint a Judit. Nekem is általában az az alapállásom, ami az övé. Hagyom, hogy a színészek elkezdjenek beszélgetni, működni, én pedig hátradőlök és figyelek. Juditnál vagy Ildinél (Tóth Ildikó, A nyomozó egyik mellékszereplője - a szerk.) ez nem működik.

hvg.hu: Azt mondtad, nagyon nehezen írod meg a női karaktereket. Miért?

G. A.: Mert olyan reménytelenül szentimentális alak vagyok. Túl sokat gondolok rólatok. Sokszor nem értem, hogy a nők miért csinálják, amit csinálnak. A férfi rendezők néha nagyon egyszerűen gondolkodnak a nőkről. Fellini a Nyolc és félben a feleségre és a szökőkútban álló lányra „szedi” a Nőt. Mások pedig férfiszerepeket játszatnak nőkkel. A veszélyeket érzékelve én is szétbontottam a karaktereket. Az ember egy-egy figurába beleír mindent: milyen szeretne lenni, mitől fél, vagy éppen milyennek látja magát. A női karaktereknél ezt megpróbálom szétosztani: más szereplő testesíti meg, amire vágyom, s más valaki azt, amitől félek.

R. J.: Ebben a filmben jó volt játszani, bár ez is a férfiról szól. Sokszor azt érzem, hogy a férfiak – mivel nőről írni nem mernek – a férfi karaktert kidolgozzák rendesen, aztán azt érzik, hogy persze nő is kellene, s ezért alkotnak ugyan egy figurát, de a főszereplő mindenképpen a férfi marad.

G. A.: Nem tudnak nőről írni.

R. J.: Jó, nem tudnak és nem mernek.

G. A.: Az egyik legfontosabb olvasmányélményem volt a film előtt – és ezt meg is vettem  az Angernak - az Elemi különbség című könyv, ami a férfi és női agy különbségeit taglalja. Nem hímsovinizmusból mondom, de egészen más gondolkodás, szellemiség jellemez egy nőt. Ha egy férfi őszintén akar írni a nőkről, akkor csak feltételezéseket ír. Főleg harminc évesen.

R. J.: Nem degradálom a férfi szerzőket, férfipárti vagyok. Nem sok női szerzőt olvastam, de az valahogy mindig picsogásnak hatott. Ezért gondolom, hogy az írás, az improvizáció sokkal inkább férfiműfaj.

G. A: Én ennél feministább vagyok.

hvg.hu: Judit egy interjúban azt mondta, nagyon rossznak érezte magát A nyomozó castingján. A magyar színészek többsége nem szereti az ilyen válogatásokat.

R. J.: Sokszor azt érzed, nem az a fontos, hogy mit tudsz, ki vagy, hanem az, hogy egy éppen aktuális dologba mennyire illeszkedsz. Mintha csak egy kiegészítője lennél valaminek.

G. A.: Az a baj, hogy a színészek azt hiszik, ez csak nekik rossz, pedig mindenkinek kellemetlen. Ráadásul a casting nem arról szól, hogy ők tehetségesek-e vagy sem, ha nem lennének azok, el sem hívnák őket. Sokkal inkább arra szolgál, hogy kiderüljön, illenek-e filmbe, a figurához. A filmszínészetben ritkán kell nagyon más karaktert játszani, mint amilyen a színész maga. Abból is sok kiderül, ahogy besétál és leül a székre.

hvg.hu: Judit jól ült le, a filmet dicsérik. Mitől elégedett a rendező: nézőszám, díjak, vélemények?

G. A: Semmitől. Ezért készül el mindig a következő film.

Kovács Andrea