Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megtelt a Műegyetem rakpart kora estére, ahol szimpátiatüntetést tartottak a Zöld Pardon bezárása ellen.
Teljesen megtelt a Műegyetem rakpart, ahol a bezárásra ítélt Zöld Pardon (ZP) szórakozóhely megmentéséért rendezetek koncertet. Fellépett többek között a Csík zenekar, a 30Y, a Tankcsapda pedig videóüzenetet küldött.
A ZP szórakozóhely közterület-használati kérelméről egyébként a csütörtöki képviselő-testületi ülésén dönt a XI. kerületi önkormányzat. Újbuda kommunikációs vezetője elmondta: a ZP augusztus 1-jén nyújtotta be kérelmét az önkormányzathoz, eszerint további öt évre - 2016. október 31-ig - bérelnék a Petőfi híd budai hídfőjénél fekvő területet. Ugyanakkor több száz, dokumentált bejelentést kapnak a szórakozóhelyekhez vezető útvonal környékéről, de érkeznek panaszok a városrész távolabbi pontjairól is. A környéken élők az éjszakai hangoskodás és az eldobált szemét miatt panaszkodnak - tette hozzá.
Milassin Levente hangsúlyozta, alapvetően tehát nem a ZP-vel van probléma, hanem a helyszínnel. Közölte: ezért ha a ZP üzemeltetői a kerületen belül javasolnak egy másik, a lakosság életét kevésbé zavaró helyszínt, akkor az önkormányzat készséggel áll a további egyeztetések elé, és minden tőle telhető segítséget megad az ezzel kapcsolatos ügyintézésnél is.
A Zöld Pardon körüli huzavonáról és más sztorikról itt olvashat!
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.