Lehet-e egy roma gyilkos pszichopata?

Kockázatos, logikátlan és magyarázatra szoruló döntés, ha egy krimisorozat első kötetét a magyar kiadó a legvégére hagyja. Egy jó könyvszéria nyitánya szerző-olvasó közötti heves szeretői viszony. Amelyben az újdonság varázsa is komoly tényező. A sokadik azonban a több évtizedes házasságra emlékeztet, ahol igen nehéz kiszámíthatatlannak lenni, meglepni - s főleg: lenyűgözni - a másik felet.

Jo Nesbø Denevéremberével az Animus hazardírozott és nyert. Még a Harry Hole-történetek veterán fogyasztóinak is okoz töprengésrohamokat a norvég nyomozó legendáját megalapozó eset. Igaz, az összhatáshoz sokat ad hozzá a levegőváltozás: ez a krimi, a „hazai pályán” zajló többivel szemben Ausztráliában játszódik. Ott ered egy sorozatgyilkos nyomába a fiatalabb kiadású (de már itt is alkoholista) Harry. Akit egy norvég lány erőszakos halála szólít a Föld másik oldalára.

Az elmúlt másfél évtized csak itt-ott rágta meg a sztorit. ’97-ben az olyan fogalmak, hogy cellainformáció, bázisállomás, háromszögeléssel való mobilbemérés, talán még a maroktelefonnal jobban ellátott norvégiai átlagolvasónak is mágikusan csengtek.

Nesbo: megalapozó legenda

MTI / Kovács Attila

Ma már bármelyik CSI-néző kisdiák megmondja, hogy a bekapcsolt rádiótelefon elektronikus lábnyomot hagy. A múlt század utolsó éveiben azonban még nem volt elkoptatott klisé, ha így bukkantak a gonoszra. Az viszont Nesbø munkásságának ismeretében elmondható: egy ilyen regénysorozat magyarra ültetése kulturális misszió is.

Mert mit tudott eddig akár az átlagnál valamivel jobban tájékozott könyvvásárlók többsége is Norvégiáról? Nem sokat. Fjordok, Amundsen, Telenor, Nansen-útlevél, Anders Breivik, és persze Quisling - egy szó, ami személynévből az árulás és kollaboráció szinonimája lett. Egy ilyen műből viszont az ember többet megtud a norvég hétköznapokról, mint tucatnyi útikönyvből.

A szerző ausztrál terepen sem okoz csalódást, be leszünk tájolva az őslakosok mitológiájától egészen a helyi alvilág törzshelyeinek atmoszférájáig minden téren. Ausztrália (Nesbø Skandináviájához hasonlóan) papíron a multikulturalizmus, a befogadó társadalom iskolapéldája. Az író abszolút nem didaktikusan, a szájbarágós „üzengetést” kerülve levezeti, hogy azért – finoman szólva – nem teljesen van így.

Mondhatjuk erre, hogy irigyeljük a problémáikat, de hát a mi bajainkat sem szoktuk eltitkolni pusztán azért, mert a beloruszok vagy türkmének irigyek rájuk. Azt gondolnánk, hogy azok a több száz éve helyben élő fehér ausztrálok, akiknek ük-vagy szépapja nagy valószínűséggel fegyenc volt, talán kisebb hévvel mondják, hogy az őslakosoknak, kisebbségieknek és/vagy az új migránsoknak a bűnözés a vérében van, mint mifelénk, de nem. De még mennyire, hogy nem.

Jo Nesbø: Denevérember, Animus, 2012, 3490 Ft)

animus

Ahogy kibomlik a történet, feltárul az Ausztráliát az európai felfedezőkig uraló törzsek leszármazottaival szembeni zsigeri rasszizmus. Nesbø úgy kelt bennünk szinte észrevétlenül empátiát, hogy nem mond fel semmiféle politikailag korrekt tanmesét. Itt nincs előírásos reflex, miszerint a színes bőrűt gyanúsítják, de a végén kiderül, hogy a fehér srác volt.

Meg egyensúlyozgató, paritásos faji algebra sem, hogy ha van egy gonosz kisebbségi, akkor a becsületes zsaruk közt is kell legyen fekete. Nem.

Itt az őslakos rendőrről kiderül, hogy csontkemény narkós, illetve, hogy egy darabig fedezi a sorozatgyilkost. Aki szintén őslakos, mi több: pszichopata kényszerképzetei által hajtva pont azért erőszakol fehér nőket, hogy bosszút álljon népe sorsáért.

Nesbø érdeme, hogy mindezt úgy képes elmondani, hogy a szöveg egy pillanatig sem rasszista vagy sztereotip. Egyszerre képes a tettest és tettét elítéltetni, indítékát viszont a maga véres, brutális, néhol horrorszerűen sokkoló irracionalitásában is megértetni velünk. Vajon megszületett már az a magyar krimiszerző, akik képes volna ugyanerre egy roma pszichopata esetén?

Ettől a nagyszerű regénytől senki nem lesz rasszista, a politikai korrektség bárgyú üdvtanából viszont jó eséllyel kigyógyul. Marad a fikció józansága, ahol az sem indok a gyűlöletre, ha a gyilkos tényleg Azok közül való.