Kiművelt sörisszák, akik nemcsak a pohár, korsó fenekére néznek, pontosan tudják a választ a címben feltett, egyáltalán nem költői kérdésre.  Egykor létezett egy csizmaformájú ivóedény, tehát a csizma sörrel teli került az asztalra.

rostovbeer.ru

Anno a vidám italozások szigorú regula szerint folytak: volt sörös párviadal, ittak körömpróbát és a söröscsizma is egyike volt a sokféle virtusivásnak.

A csizma formájú edényből úgy kellett a sört az utolsó kortyig kiinni, hogy az ital közben az ivó arcába ne ömöljön – ez nem akármilyen feladat volt. A társasági sörivás másik szokása volt az un. „bujdosó pohár” – a körbejáró óriási korsóból a Lies'l-ből mindenki ivott, és akinél a korsó kiürült, büntetést fizetett. Ez többnyire egy „rundó” vagyis a körnek fizetett sör volt.

A sörtársaságok szabályai ellen vétők másik büntetése volt, hogy a vétkesnek az asztal alá bújva kellett egy korsó sört meginnia. Minden bizonnyal innen származhat „az asztal alá itta magát” szólásunk.

Mamlasz társaságok

Az asztalra csapás is egyfajta sörtársasági szokásból származhat. Az úgynevezett Mamlasz Testvérségekben tilos volt a tisztességes név, a tisztességes köszöntés. A belépőnek az asztalra kellett csapni. Aki rendesen köszönt, aki nem volt trágár, aki nem ütött az asztalra, bírságot fizetett a Mamlaszládába. Tilos volt az igen, nem, fehér és fekete szavak használata és mindent fordítva kellett csinálni, minden sértést szótlanul kellett eltűrni. A legfőbb tisztességadás a „Rühös Mamlasz!” titulus volt.

Régi fogadókban a sörivó társaság asztala felett lógott egy nagy fabicska, melyen csengők vagy éles hangú csörgők lógtak. A neve ,füllentőbicska”, vagy „hazugbicska”. A szokás magyarázata az úgynevezett pallosjog jelképe, a pallost tartó kar képe, mellyel lefejezték azt, aki valami bűnt követett el. Nos, a bicska arravaló volt, hogy ha valaki a sörös-társaságban nagyot füllentett vagy türelmetlen vitát kezdett, házsártoskodott: meghúzták a „halálharangot” és közös beivásra valami bírságot fizettettek vele. Ugyancsak bírságot fizetett az, aki vitatkozás közben megérintette a csengőket, és azok megszólaltak.

Sörharang és körömpróba

A középkorban minden városnak volt sörharangja, amely a régi időkben a vendégfogadók és korcsmák záróráját jelezte. Itthon például okleveles nyoma van a pozsonyi, a budai, a győri és a soproni sörharangnak. Nürnberg városában az egyik ottani híres seres-fogadó neve a mai napig „Zum Bierglöcklein”.

Erre a harangra emlékeztet az úgynevezett békeharang, mely többnyire a csap oldalára volt felfüggesztve és amelynek megkondításával a kocsmáros csendre intette a civakodókat, de ugyancsak ezzel jelezte a záróra közeledtét, az utolsó kör kikérésének az idejét. Ez utóbbi szokás a brit pubokban a mai napig fennáll. A csehországi  sörözőkben, de még itthon is fellelhetünk egy-egy kis harangot, még ha csak dekorációnak is alkalmazzák.

Egy másik régi sörös szokás szerint az, akire felköszöntötték a korsó sört, tartozott   „egy cseppig” kiüríteni. Ez az „Ex!” vagyis „Fenékig!” szólás eredete. Ehhez kapcsolódó szokás volt, hogy a felköszöntött a korsót a hüvelykujj körme felett megfordította. Ha több maradt benne, mint az a csepp, amelyik a körmöt éppen ellepte, az illető bírságot fizetett, ami rendesen egy újabb  kör  sör volt.

Ugyancsak ősrégi serivó szokás volt az úgynevezett seres hólyag felakasztása az asztal felett. Erről is csengők lógtak le. Aki vitatkozás közben a csengő zsinórját megérintette és a csengő megszólalt, aki nagyot mondott, füllentett, nagyzolt, sértő szavakat használt, annak a fejével meg kellett löknie a hólyagot. Ez lett az üresfejű, vagyis „hólyagfejű”. Innen származik a „hólyag” gúnyszó, ami szintén a régi, testvéres sörözések ősrégi emléke.