hvg.hu: Az Üvegtigris-filmek után a Kossuthkifli az első nem színházi rendezése. Miért döntött úgy, hogy ezt a regényt adaptálja?

Rudolf Péter: Fehér Bélával, az íróval nagyjából öt évvel ezelőtt találkoztam először, szégyenszemre akkor még nem ismertem az ő munkásságát, emiatt azóta zavarban vagyok. Akkor a Filkó című regényét kaptam meg egy producertől, mint egy lehetséges filmadaptáció alapanyagát. Már akkor is azt éreztem, hogy amit ír, az szinte forgatókönyv. Aztán végül az a projekt nem jött össze, de elkezdtem olvasni a regényeit, majd össze is barátkoztunk, és amikor 2012-ben elolvastam a Kossuthkiflit, azt éreztem, hogy ezt meg kell csinálnom. Az Üvegtigris után nagyon sok történetet olvastam, kerestem az irányt, hogy merre tovább, és a Kossuthkifli volt az, amitől igazán lázba jöttem.

hvg.hu: Mi teszi aktuálissá és érdekessé a Kossuthkiflit a mai magyar nézőnek?

R. P.: Szerintem önmagában az, hogy a 19. században, a forradalom idején játszódik egy történet, a kosztümös film romantikájával, már egy hívószó. Ráadásul én személyesen – és szerintem ezzel nem vagyok egyedül – nem feltétlenül azt szeretném látni egy nagy történelmi filmben, amit egy Németh Lászó-drámában, tehát nem az elvont vitákat vagy azt a fajta moralizálást, amit egy-egy nagy történelmi korszak nagy figurái nyilvánvalóan megélnek, végigküzdenek, hanem sokkal jobban izgatnak a kor mindennapjai. Tehát, hogy hogyan hatott az akkori ember életére a háború. Hogy azok a viták, amiket itt ma lefolytatunk, ahogy ma vitatkozunk, ahogy ma meg vagyunk osztva, ahogy egy nagy ember látogatását pro és kontra értékeli a nagypolitika is, és nyilván a kocsmaasztalnál is egymásnak feszülnek emberek, azok akkoriban is ugyanúgy megvoltak. Tagadhatatlanul van valami bája ennek a kicsit magányos nyelvünkbe bezárt életünknek, ennek a fura individualista nemzetnek, mintha kicsit nehezebben tudnánk összekapaszkodni, mint más nemzetek. Ennek az individualizmusunknak az előnyéről és hátrányáról is szól ez a történet.

Rudolf Péter

Fazekas István

hvg.hu: Azt is többször emlegette, hogy egy 19. századi road movie-ról van szó, ami elég furcsán hangzik. Ön szerepelt már road movie-ban, a Kalandorokban, az ott szerzett tapasztalatait itt tudta hasznosítani?

R. P.: Hát, az alapjában véve egy nagyon más helyzet volt, ott a terepszemle nehézségét az adta, hogy mit forgassunk Magyarországon és mit Erdélyben. A Kossuthkifli esetében teljesen újfajta kihívásokkal kellett szembenéznünk. Például át kellett hajtani egy 19. századi mezővároson, vagy át kellett kelni a Dunán Visegrád és Nagymaros között egy korabeli szerkezettel. Másrészt, amíg a Kalandorokban nem kellett forgatni green box előtt, addig itt 90 percnyi CGI (digitálisan létrehozott vizuális trükk – a szerk.) van, ami gyakorlatilag egy nagyfilmnyi anyag. Eben persze minden benne van, a csatornák eltávolításától a 3D-s tájak építéséig.

hvg.hu: Fehér Béla részt vett a forgatáson?

R. P.: Többször kint volt velünk, természetesen kötelességemnek éreztem, hogy megmutassam neki, hol is tartunk, bár egy kicsit féltem attól, hogy félkész állapotban mutogassak dolgokat. De az írónak mutogatnom kell, és ezt akkor is így éreztem volna, ha nem lennénk barátok. Ilyen értelemben egy őskonzervatív elem vagyok, az írót tisztelem a színházban és a filmben is, nagyon fontos nekem, hogy a történet kitalálója elégedett legyen a kész munkával. Én egy jó pontot már beírtam magamnak, mert úgy tűnik Béla elégedett a látottakkal.

hvg.hu: Pedig Fehér Béla elég kritikus személyiség hírében áll.

R. P.: És most ezért is vagyok nagyon optimista. Én magam egy óvatos duhaj vagyok, de Béla lelkesedése még a végén rám ragad.

hvg.hu: A regénynek van egy elég nehéz nyelvezete, ez ön szerint mennyire élőszó-kompatibilis?

R. P.: Hát, ez egy nagyon nagy kérdés. Én nem akartam lebutítani, azt gondolom, hogy ennek a regénynek a nyelvezet az egyik éke, sok-sok más mellett. Tapasztalataim alapján, ha mondjuk egy japán filmet nézek, de jók a színészek és pontosan van bemutatva egy helyzet, akkor feliratok nélkül is érzi az ember a történéseket. Elnézést, hogy az Üvegtigrist rángatom ide, de én abban reménykedem, hogy ahhoz hasonlóan a Kossuthkiflinek is lesz egy utóélete. Abból bizonyos mondatok idéződnek, beépültek a magyar köznyelvbe – amivel nyelvészek szerint nem biztos, hogy jót tettem, viszont ha a sorozat révén Béla szellemes megoldásai is bekerülnek a magyar köznyelvbe, akkor döntetlenre hoztam ki a magyar nyelvészekkel vívott csatámat. Ezzel nagyon boldog lennék egyébként, mert én nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki jól beszéljen ebben az országban angolul, de pont ezért meg is kell védenünk egyben a magyar nyelvet. A rengeteg beszivárgó angolszász kifejezést természetesen átvesszük, ostobaság is lenne ellene dolgozni, de ha a múltunkból ide tudunk cibálni bizonyos kifejezéseket, vagy újakat alkotunk, az csak jó.

hvg.hu: Ha már felhozta az Üvegtigrist, nem tart attól, hogy a casting miatt egy reformkori Üvegtigrisnek fogják látni a filmet egyesek? (A főbb szerepekben Reviczky Gábor és Kálloy Molnár Péter is feltűnik, Rudolf Péter kisebb szerepe mellett – a szerk.)

R. P.: Egyáltalán nem tartok ettől. Egyrészt több mint száz színész szerepel benne, egy teljesen más világban játszódik, a sminkeseknek köszönhetően „új arccal”, tehát egy másodpercig sem gondoltam erre. Az meg természetes, hogy akikkel eddig együtt dolgoztam, és egyszer hittem bennük, azokban nincs okom nem hinni újra.

hvg.hu: Milyen élmény volt például Törőcsik Marit rendezni?

R. P.: Óriási, természetesen. Megtiszteltetés volt, bár amikor éppen dolgozol, akkor hibát követsz el, ha a tisztelet nevében teszed. Az igazán nagy színészek különben is alázatosak. Ahhoz, hogy az ember ilyen hosszú ideig tűzvonalban lehessen, már kevés az ego, ahhoz nagyon kell szeretni és tisztelni azt, amivel éppen foglalkozik. Mi nagyon régóta ismerjük egymást, és nekem az életem egyik legfontosabb elismerése volt, amikor a televízió levetítette az És Rómeó és Júlia... című darabot, és utána öt perc leforgása alatt két telefont kaptunk a feleségemmel: az egyiket Garas Dezsőtől, a másikat Törőcsik Maritól. Ezek azért beégnek az ember emlékezetébe.

hvg.hu: Eredetileg 2014 őszére harangozták be a Kossuthkifli premierjét. Miért csúszott ennyit a bemutató?

R. P.: Egyrészt nehéz volt előre felmérnünk, hogy mennyi időt kell utómunkára szánnunk, például amikor elkezdtünk terepszemlézni, iszonyú magasan volt a Duna, nem lehetett forgatni, és nem lehetett előre látni, hogy lemegy-e majd a vízszint a közeljövőben, vagy az egészet green box előtt kell felvenni. Utána pedig már nem csúszásról beszélünk, hanem többen azt gondoltuk, hogy az lenne a legjobb indítása ennek a filmnek, ha március 15-én mutatnánk be, és akkor eszerint is osztottuk be az időnket.

Fazekas István

hvg.hu: Ön dolgozott már olyan filmen, amiben ennyi digitális trükköt kellett használni?

R. P.: Nem, de valószínűleg Magyarországon még nem sokan. Nyilván a reklám világában már használták a CGI adta lehetőségeket, de ilyen mennyiségben talán még nem. Nem szeretnék persze túlzott várakozásokat sem kelteni. A lehetőségeink behatároltak voltak. 90 percet ölel fel az az anyag, amihez hozzányúltunk digitálisan. Most úgy áll, hogy az egész sorozat hatszor 53 perc, ami összesen gyakorlatilag 3 játékfilmnyi cucc. Tehát az utómunkát is így érdemes tekinteni, mert ha azt mondom, hogy forgattam egy játékfilmet, akkor senki nem csodálkozik, hogy azon 7-8 hónapig dolgozom az előkészítéstől a végeredményig. Tehát szorozzuk be hárommal, és kiderül, hogy még gyorsak is voltunk.

hvg.hu: A mai közéletben mindenki gyanúsnak tűnik, aki bármilyen nagyobb összeget kap az államtól. Önt érték rosszalló szavak ezzel kapcsolatban? (A Kossuthkifli 740 milliós költségvetésből, részben állami pénzből készült – a szerk.)

R. P.: Persze. No, nem szemtől szemben. Először is, ha valami egy közszolgálati televízió feladata, az épp egy ilyen típusú sorozat létrehozása. Nem lehetne kicsit örülni, hogy elkészül valami? Ha a személyemmel van gond – kérem a megtekintés után megfogalmazni a fenntartásokat. Az összeg nagyságával kapcsolatban pedig: egy filmes szakember pontosan tudja, hogy egy ilyen léptékű és ilyen kihívásokat jelentő sorozat elkészültéhez ez egyáltalán nem nagy összeg, sőt. Ha csak az Üvegtigris egy percre jutó költségvetését nézem, ez jóval alatta van, márpedig azt nem kell magyaráznom, hogy egy javarészt bódé körül játszódó történet és egy kosztümös történelmi sorozat forgatása között gazdasági értelemben mekkora különbség van. Hat este a tévében, valószínű, hogy a következő években párszor megismétlik, ha ezt a várható nézőszámot összevetem egy manapság várható mozis nézőszámmal, akkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy jóval több nézőt fog elérni. Én tudom, hogy hogy áll ez az ország, hogy mennyien harcolnak a mindenapjaikért, de iszonyúan demagóg ezeket a dolgokat összekeverni. Úgy gondolom, hogy azt kéne tudatosítani a mindenkori pénzadókkal is, hogy ha ilyen filmek készülnek, és azokba belehelyezkedik egy ország, az nagyon nagy erő, és ugyanolyan fontos lelki tényező, mint egy sportsiker, vagy az, hogy van miből megvenni a kenyeret. Ezek a dolgok összeadódnak, ezzel együtt lesz ember az ember.

hvg.hu: Az elejétől fogva sorozat formájában szerette volna feldolgozni a regényt? Nem merült fel a moziváltozat lehetősége?

R. P.: Az elmúlt időszakban nagyszerű tévésorozatokkal találkoztam. Beszippantottak. Nagyon szeretem például A sebész című sorozatot, a Kártyavárt vagy a Gyilkosságot is, de tetszett A Hatfield-McCoy viszály is, ami háromszor másfél órában mondott el egy balladisztikus western-történetet. Tehát általában véve is izgatott a műfaj. A regény szerkezete is adta magát. Közben persze eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha mégis film lenne belőle, és elkezdtük tömöríteni az anyagot, de egyszerűen hiányérzetem támadt, és ezért ezt nem is erőltettük.

hvg.hu: Az Üvegtigrist amúgy szívesen folytatná, esetleg van is már erre vonatkozó terv?

R. P.: Ha valódi ötletünk lesz Búss Gábor Olivérrel, az íróval, és nem csak azért csinálnánk, hogy mi lenne, ha lenne egy negyedik, ha tényleg azt érezzük, hogy ennek a hat embernek az öregedése akár egy újfajta, az eddigiek jellegétől akár némileg eltérő filmet tud generálni, akkor nem zárom ki a lehetőségét, de most nincs ilyen a fejemben. Ha csinálunk egy negyedik részt, akkor annak úgy gondolom, lesz valami személyessége. Mi egyébként barátok vagyunk az életben, el tudom képzelni, hogy legyen annak egy bája, hogy mi magunk hogyan öregedtünk meg a 2000-es forgatáshoz képest.

hvg.hu: A tévé világa sem volt ismeretlen az ön számára, sokáig futott nagy sikerrel a Beugró című műsor. Ez miért került le a képernyőről?

R. P.: (széttárja a kezeit) Ezt nem tudom ennél a mozdulatnál jobban kifejezni. Most a Mindenből egy vant csináljuk, az ősztől újra lesz a tévében, a Beugrót pedig közben továbbra is játsszuk a Játékszínben, csak éppen nem veszi a kamera.

Fazekas István

hvg.hu: A stand-up comedy műfajában is kipróbálta magát, egy botrányba fulladt műsorban. Több mint 10 év elteltével milyen érzéssel tekint vissza az Emberek a Holdon című show-ra?

R. P.: (nevet) Hát, az korán jött. Ebben a műfajban nem szerencsés, ha színészeknek monológokat írnak. Ennek az önazonosság a lényege. Amúgy megmondom őszintén, engem máig izgat a dolog. Mivel nem tanultam meg zongorázni, nem lehetek bárzongorista, pedig valami különös vonzalmat éreztem a vendéglátóipar eme speciális figurájához. Van valami hasonlatosság. Állsz egy étteremben, az emberek esznek-isznak, és benne van a pakliban, hogy kifütyülnek vagy megdobálnak, de te megpróbálod fenntartani az érdeklődésüket. Lehet, hogy kipróbálnám magam újra. Persze akkor önazonosan, Rudolf Péterként, a saját ritmusomban, a saját indulataimmal megírt szöveggel.

hvg.hu: Az elmúlt egy-két évben újra készülnek magyar filmek, ezeket követte?

R. P.: Én most a forgatás miatt le vagyok maradva, de mindent végig fogok nézni, ezt kötelességemnek érzem. Megszerezhetném DVD-n ezeket így baráti alapon, de amit még el tudok kapni moziban, azt mindenképpen szeretném ott megnézni. Drukkolok mindenkinek, mert egymást erősítjük minden sikerrel, és egymás esélyeit rontjuk minden sikertelenséggel. Elkeserítő, ha egy magyar film pár száz nézővel nyit egy hétvégén. Esélyt sem kap. Tehát valamit itt ki kell találni, újra átgondolni az egészet. Minden filmes fájdalommal zizegő hangon mondja, hogy a Magyarországhoz hasonló lakosságú Csehországban 7-800 ezres nézettsége van egy-egy cseh filmnek. Nyilván nem lehet remegő ujjal, dühödt tekintettel rámutatni a népre, meg kell nézni, hogy miért nem érzi a magyar néző hogy ez az övé, mert ennek nyilván oka van.

hvg.hu: Nagyjából egy éve mondta a Heti Válasznak adott interjúban, hogy „hiányolja a hatalom bölcs nyitottságát”. Mit értett ezalatt, és változott-e a véleménye azóta?

R. P.: Azt értettem ezen, hogy én nagyon nehezen viselem ezt a folyamatos feszültséget. Ahelyett, hogy belefáradnánk ebbe, én azt látom, hogy újabb és újabb muníciót kap a frusztráció és a gyűlölet. Intelligens, általam tisztelt, nagyszerű embereknél veszem észre, hogy hajlamosak fekete-fehérre egyszerűsíteni a világot. Nyilván magamat sem vonhatom ki a folyamatból. Mindenesetre szeretnék frontot nyitni az árnyalt beszédért. Lehetetlennek tartom ezt az állapotot, melyben így felosztódik a világ. Vannak az egyik oldalon, vannak a másik oldalon, és amit a másik tesz vagy gondol, az nyilvánvaló módon aljas és ördögtől való, és ugyanez fordítva. Gyakorlatilag át kell gondolnunk, hogyan jutottunk idáig az elmúlt 25 évben, ez pedig nyilvánvalóan egy értelmiségi feladat. Én a színházi ügyekre látok rá talán jobban, óvatosan szólok máshoz, mert fogalmam sincs, hogy bizonyos gazdasági ügyek hátterében mi zajlik valójában. Tulajdonképpen azt látom, hogy ha ez így megy tovább, elveszítjük a moralizálás jogát. Ezért kérem a mindenféle érdekek mentén megszólalókat, hogy ne vigyék a morál világába a mondandójukat, hanem vállalják fel, hogy milyen érdek mentén beszélnek.

Tudjuk, hogy a politika játszmák sokaságából áll, és majd egyszer a történelem eldönti, hogy akik játszanak, azok jót tettek-e az országgal vagy sem. Ott és akkor ez gyakorlatilag nem látható tisztán. Én oda jutottam, hogy bizonyos dolgokra már nem is akarok rálátni, félek, hogy megijednék a látottaktól. Csak dolgozni szeretnék. Itt van egy pici piac, és ha kiderül, hogy ezen a piacon működik az, amit én csinálok, akkor én azt hadd tehessem. Megpróbálom tisztességgel csinálni, ennyit tudok tenni. A Kossuthkifili pedig egy olyan történet, amiben benne van az is, hogy én jelenleg mit gondolok a világról.

A Kossuthkifli című sorozat március 15-től hat héten keresztül, vasárnaponként látható a Dunán.