„Mégis, mit képzelnek magukról, hogy Rejtőt ki merték hagyni?!”

Egy héttel ezelőtt kortárs írók, irodalmárok segítségével az idén kétszázhúsz éves magyar könyvkultúra és könyvkiadás tiszteletére összegyűjtöttük a magyar irodalom legütősebb kezdőmondatait. Mint minden gyűjtemény és tízes lista, főleg, ha művészetről van szó, önkényes és szubjektív, ezért most is bőven kaptunk jó pár felháborodott kommentet, első sorban azért, mert Rejtő Jenő kultikus kezdőmondatai kimaradtak a listából. – Most pótlunk: összegyűjtöttük olvasóink kedvenc magyar kezdőmondatait.

hvg.hu

„Mégis, mit képzelnek magukról, hogy Rejtőt ki merték hagyni?!”

Szerencsére olyan gazdag a magyar irodalom ütős kezdőmondatokban is, hogy még számtalan tízes listát össze lehet belőlük állítani. Most következzen az a válogatás, ami az elmúlt egy hét olvasói javaslatai alapján készült. Az irodalmárokkal közösen összeállított listánkat itt találja.

1. "Ez volt a legfurcsább fiatalember, akit valaha láttak. És ahhoz képest, hogy a nyakát éppen a Krokodil tartotta a kezében, elég nyugodtan viselkedett.”

Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló, 1938.

Wikipedia

2. „ - Ez a másfél év is jól kezdődik - mormogta a 13. Pác Tivald, amíg a detektív csuklójára tette a karperecet, és felkérte egyben, hogy hacsak lehetséges, fogja be a száját.”

Rejtő Jenő: A Néma Revolverek Városa, 1939.

3. „- Uram, a késemért jöttem!

- Hol hagyta?

- Valami matrózban.”

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány, 1940.

4. „Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat.”

Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó, 1940.

5. "A Török Szultán már két napja nem ment ki az utcára, mert valaki ellopta a nadrágját. Ezt a ruhadarabot nehéz nélkülözni, ha valaki sétálni megy."

Rejtő Jenő: Az elátkozott part, 1940.

6. „Este fél tizenegykor, az utolsó etetés után Kerekes, a Feketetelki Állami Gazdaság sertésgondozója leoltotta a villanyt a IX-es számú ólban, hogy a malacok nyugodtan alhassanak.”

Moldova György: A beszélő disznó, 1978.

7. "Szent Pál apostol napjának ragyogó délutánján, olyan fényes és mozdulatlan kora délutánon, amikor talán a világ végéig is ellátunk, lehánytam a város büszkeségét, a veinhageni rózsabokrokat."

Darvasi László: Veinhageni rózsabokrok, 1993.