Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A színész egy beszélgetős műsorban árulta el, hogy már beszélt a sorozat készítőjével az esetleges folytatásról.
A romkom-karanténban töltött hosszú évek után egy igazi újjászületésnek (a rá aggatott McConaissance kifejezés elég találó) lehettünk szemtanúi Matthew McConaughey karrierjében: a kétezertízes években megállás nélkül szállította a világklasszis performanszokat, melyeket a Mielőtt meghaltam című film főszerepéért járó Oscar-díjjal koronázott meg.
De időközben a kisképernyőt is meghódította: az igazi trendszetter HBO-sorozat, a True Detective első évadjában Woody Harrelsonnal bizonyították be, hogy a tévé az új mozi.
Bár a teljesen új színészekkel operáló második évad nem hozta McConaugheyék változatának szintjét, a sorozat rajongói valószínűleg szívesen látnának egy harmadik szezont belőle – bár Nic Pizzolatto, a széria atyja korábban bejelentette, hogy a True Detective helyett most egy új sorozattal foglalkozik az HBO-nál.
McConaughey azonban szerdn egy talk show-ban fejtette ki, mennyire hiányzik neki Rust Cohle karaktere, és elmondta, hogy már beszélt is a visszatérésről Pizzolattóval. Hogy mi lesz a sorsa, egyelőre nem tudni, de az HBO-nál mostanában érdekes dolgok zajlanak – a napokban elkaszálták például az óriási hájppal megtámogatott Bakelitet –, úgyhogy bármi lehet.
A színész egyébként több projektet is tartogat a közeljövőre: a héten került az amerikai mozikba a polgárháborús Free State of Jones című filmje (amit az előzetes tervekkel ellentétben végül nem mutatnak be Magyarországon), játszik majd egy dzsungelben aranyra vadászó figurát, de ami a legfontosabb: ő lesz az egyik főszereplője a régóta várt Stephen King-adaptációnak, A Setét Toronynak.
Majdnem önmaga paródiájává vált a True Detective
Közröhej tárgya lett, pedig érdemes lett volna megvárni a végét: az év legjobban várt sorozata, a True Detective új alapsztorit és karaktereket bevető második évada ugyan tényleg több ponton is fájóan rossz volt, ettől még nem érdemli meg a földbe döngölést. Az utolsó epizódok némileg kárpótolták a fanyalgókat, de nehéz lesz pénzt és bizalmat szerezni a folytatáshoz.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.