Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Egy kis húszas évekbeli gengszterfilm mindig jöhet – főleg, ha azt Ben Affleck és Leonardo DiCaprio hozza el, a mozi utóbbi éveinek egyik legjobban adaptált szerzőjének könyvéből.
Hiába nyert 25 évesen Oscar-díjat a Good Will Hunting forgatókönyvéért Matt Damonnal közösen, az azt követő években gyenge limonádékból és hősies hollywoodi gigaprodukciókból volt ismert Ben Affleck, aki csak a kétezernullás évek végén kezdte el komolyan venni magát.
Első rendezői munkája a 2007-es kiváló krimi, a Hideg nyomon volt, amit a szintén kritikai sikerként elkönyvlet 2010-es Tolvajok városa, majd az egészen a legjobb film Oscar-díjáig menetelő 2012-es Az Argo-akció követett. Jövő januárban a Hideg nyomon után újabb Dennis Lehane-adaptációval jelentkezik, ezúttal a Live by Nightot vitte vászonra, előző két rendezéséhez hasonlóan pedig újra főszerepet osztott magára.
A húszas években játszódó filmben egy rendőr fiát alakítja, aki az alkoholtilalom idején belekeveredik a bostoni szervezett bűnözésbe, aminek következtében egészen Floridáig kell menekülnie, ahol tovább építi gengszteréletét.
Rajta kívül Brendan Gleeson, Zoe Saldana, Chris Messina, Elle Fanning, Sienna Miller, Chris Cooper és Scott Eastwood is feltűnik a filmben, a producerek közt pedig Leonardo DiCaprio neve is feltűnik.
Affleck idén debütált Batmanként, de októberben jön A könyvelő című thriller is az ő főszereplésével.
A rendező és a színészek nevén kívül a regény írója, Dennis Lehane miatt is érdekes a dolog – a Hideg nyomon mellett olyan filmeket készítettek az ő írásai alapján, mint a Scorsese-féle Viharsziget vagy a Clint Eastwood által rendezett Titokzatos folyó.
A filmet 2017. január 13-án mutatják be Amerikában.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.