Szeptember van, és ilyenkor valahogy felhatalmazva érezzük magunkat, hogy szomorúak legyünk. Vége a nyárnak, rövidebbek a nappalok, hűvösebbek a reggelek, sűrűbbek a hétköznapok. Az egészben az a fura, hogy valahol jóleső ez a szomorúság, már-már kényelmes belesüppedni, bár ezt nehezen vallanánk be. De nyilván az is jogos álláspont, ha ezt az időszakot csak átmenetnek tekintjük a strandolás és a karácsonyozás között – ha már eltettük a fürdőruhát, essünk minél hamarabb túl rajta, és vegyük elő a karácsonyfadíszeket, minek itt érzelegni.
Bár kár lenne kihagyni a szomorúságot. Egyrészt az olyan közhelyek miatt, mint hogy a jót nem tudjuk értékelni a rossz nélkül, a szépet a csúnya nélkül. Másfelől azért, mert csak úgy, mint az öröm és a boldogság, a szomorúság is hozzánk tesz.
A legtöbben ennek ellenére elkerülnénk ezt az érzést, ha tehetnénk, pedig rosszul tennénk. A szomorú helyzet ugyanis az, hogy ha elnyomjuk a kellemetlen érzéseket, csak még több fájdalmat okozunk magunknak a jövőben – vagy azért, mert eleve rosszul kezeljük az érzést (például drogokkal vagy alkohollal), vagy azért mert elnyomjuk, és egyszer csak túl sok lesz, és kirobban belőlünk.
De mi értelme?
A szomorúságban az a furcsa, hogy míg a többi negatív érzésnek, mint a félelem, a düh vagy az undor világos haszna van az alkalmazkodás és a túlélés szempontjából, hiszen segít a menekülésben, a harcban vagy a káros dolgok elkerülésében, addig a rosszkedvhez egészen a legutóbbi időkig nem nagyon tudtak evolúciós hasznot társítani.
A Berkeley Egyetemen egy kimerítő kutatást is szenteltek annak, hogy megfejtsék a szomorúság értelmét, és az eredmények alapján kijelenthető, hogy már-már kedvet csináltak hozzá. Vegyük rögtön az ajánlást, amely a tanulmány egyik szerzőjétől, Iris Mausstól érkezik: „Arra a következtetésre jutottunk, hogy azoknak az embereknek, akik elfogadják a negatív érzéseiket, kevesebbek lesznek a negatív érzéseik, és ettől pszichésen sokkal egészségesebbek”.
AFP / Godong / Castello-Ferbos
A kutatásban az érzelmi elfogadás és a pszichés egészség közötti kapcsolatot vizsgálták több mint 1300 ember bevonásával. A legfontosabb következtetés az volt, hogy az emberek, akik nem hajlandók elfogadni a sötétebb érzéseiket vagy legalábbis szigorúan ítélik meg azokat, hadakoznak ellenük, pszichésen sokkal stresszesebbek. Akik viszont hagyják, hogy a maga tempójában átmenjen rajtuk a szomorúság vagy a csalódottság, kevesebb hangulatzavarról számoltak be.
Vagyis az, hogy miként viszonyulunk a negatív érzelmeinkhez, jelentősen befolyásolja az általános állapotunkat.
Jó, jó, de ez még mindig olyan megfoghatatlan. Felvetődhet a kérdés, hogy van-e ennél konkrétabb haszna is a szomorúságnak. Szerencsére a tudósok itt sem hagynak cserben, nekik négy jó érvük is van a szomorúság mellett.
Az első rögtön meglepő: a szomorúság fejleszti a memóriánkat. Az egyik vizsgálatból az derült ki, hogy az esős, nyomasztó napokon rossz hangulatba kerülő emberek sokkal jobban fel tudták idézni azokat a tárgyakat, amelyeket egy boltban láttak. Az épp boldog emberek memóriája viszont hasonló esetben már kevésbé volt pontos. Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a pozitív hangulat nincs túl jó hatással a figyelemre és az emlékezetre, míg a negatív hangulat erősíti ezeket.
A szomorúság segít az ítélőképességben is, ami a társadalmi együttélés esetében nem haszontalan: ennek segítségével értjük meg mások gondolatait és viselkedését. Csakhogy az ítélőképességünk sokszor átver minket, és a kutatás szerint ennek sokkal nagyobb az esélye, ha boldogok vagyunk. Az egyik kutatásban boldog és szomorú embereknek mutattak felvételeket lopással vádolt emberekről, és az volt a feladatuk, hogy kiszúrják, valóban elkövették-e a bűncselekményt. A negatív hangulatú emberek sokkal jobb arányban találták el, hogy ki az igazi tolvaj, és ki ártatlan.
A szomorúság azért is hasznos, mert motivál. Míg a boldogság abban a hitben ringat, hogy jól és biztonságban vagyunk, és ezért nem érzünk késztetést arra, hogy ezen változtassunk (hiszen minek), addig a szomorúság olyan, mint egy riasztó: arra sarkall, hogy megküzdjünk a kihívásokkal, megváltoztassuk a kellemetlen helyzetet, amelyben vagyunk.
Végül egy szintén meglepő érv: a szomorúság javíthat az emberi interakciókon is. Azokban a helyzetekben legalábbis, ahol óvatosabb, figyelmesebb kommunikációra van szükség, a szomorú emberek előnyben vannak. A szomorúság általában udvariasabb, választékosabb, átgondoltabb kommunikációban is megnyilvánul, ráadásul a szomorú emberek érvei is hatásosabbak, jobban meg tudnak győzni másokat, mint a boldogok, akik direktebben, érdesebben fogalmaznak. Az utóbbiak ráadásul sokkal inkább megbíznak az első benyomásokban, a szomorú emberek viszont óvatosabbak és körültekintőbbek. Szintén nem utolsó szempont az emberi kapcsolatokat illetően, hogy a rosszkedvűek önzetlenebbek és tisztességesebbek, mint a boldogak.
AFP / Manuel Cohen
Adjuk meg magunkat
Arra talán már magunktól is rájöhettünk, hogy a boldogság kergetésével és a szomorúság megtagadásával meglehetősen lehetetlen helyzetbe hozzuk magunkat, hiszen nem nyerhetünk. Sokkal valószínűbb, hogy még több csalódást zúdítunk magunkra, aminek akár depresszió is lehet a vége.
Egy fontos kiegészítés: a szomorúság nem egyenlő a depresszióval. A depresszió egy pszichiátriai betegség, alaposan körülírt tünetekkel, mint például a tartós levertség, az érdeklődés és az öröm jelentős csökkenése, alvászavarok, visszatérő öngyilkossági gondolatok. A szomorúság viszont inkább egy hangulat, amelynek nem lehet olyan bénító hatása a mindennapokra, mint a depressziónak.
A boldogságnak nyilván rengeteg előnye van, de nem mindig vesszük hasznát. Egyre több kutató most azt mondja, jobban járunk, ha figyelembe vesszük a szomorúság ár-érték arányát is. Természetesen a szomorúság előnyei is véget érnek egy adott ponton, például ott, ahol már depresszióba fordul át a negatív hangulat. És a tudományos kutatások sem azt sugallják, hogy rontsuk el a kedvünket annak érdekében, hogy jobb legyen a memóriánk vagy jobban kommunikáljunk.
Mindössze annyit állítanak, hogy az átmeneti szomorúság egész hasznos lehet. Ha csak azt vesszük, hogy a művészet, a zene, az irodalom nagy alkotásai közül jó néhány vagy szomorúságból született, vagy a szomorúságot dolgozta fel, máris jobban értékelhetjük, hogy a boldogság nem mindenható. De ha belegondolunk, a hétköznapokban is előfordul, hogy időnként keressük a szomorúságot, ezért adjuk meg magunkat egy szomorú dalnak, könyvnek vagy filmnek.
Más kérdés, hogy a szomorúságot ennek ellenére nem igazán értékeli a nyugati kultúra – különben minek születne meg az a sok önsegítő könyv, amely biztos utat ígér a boldogság felé? A pozitív gondolkodás kottájában a szomorúság problémáként mutatkozik meg, amit kezelni vagy legalábbis kordában tartani kell.
Pedig a kutatások egyre inkább arra mutatnak, hogy érdemes nem blokkolni, hanem hagyni, hogy magától elhalványuljon. És itt jutunk el a szomorúság egyik legfontosabb előnyéhez, ahhoz, hogy egyszer véget ér, és ez sokszor katarzissal jár: egyszer csak megérkezünk, és azt vesszük észre, hogy jól vagyunk.
