Schein Gábor író nem ült le beszélgetni a Schmidt Mária-féle Kertész Imre Intézet vezetőjével – le is írta, miért

"Néhány héttel ezelőtt Galambos Ádám evangélikus teológus megtisztelő felkérésére vállaltam, hogy február végén a Petőfi Irodalmi Múzeumban részt veszek egy beszélgetésen Hafner Zoltánnal, a Kertész Imre Intézet vezetőjével. A téma Kertész Imre életművének mai helyzete lett volna. A kikötésem annyi volt, hogy kizárólag a Kertész-hagyaték sorsáról és a Hafner Zoltán által vezetett intézmény tevékenységéről szóljon a beszélgetés. A kikötésemet Galambos Ádám tolmácsolta, és tudomásom szerint Hafner Zoltán el is fogadta" – kezdi írását Schein.

Aztán hozzáteszi: "a Kertész Imre Intézet létrehozására semmi szükség nem volt, és a léte kifejezetten káros, de befejezett tény, ezért most már csupán azt lehet és kell elérni, hogy nyilvánosan, az irodalmi intézményrendszer szakmai központjaival együttműködve, így bizonyos ellenőrzés mellett végezze a munkáját. A probléma lényeges eleme, hogy Schmidt Mária és az általa vezetett Közép- és kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, amelynek részeként a Kertész Imre Intézet működik, semmiféle szakmai bizalmat nem érdemel".

De ez csak a probléma egyik része, írja Schein. Azt is mondja, hogy személyesen Schmidt Mária sem érdemel szakmai bizalmat – ő, írja Schein, "a Sorsok Háza névadásával bornírt szóviccet csinált Kertész Imre Sorstalanság című regényéből, egyben világossá tette, hogy semmit, de igazán semmit nincs szándékában megérteni a holokauszt magyarországi történetéből".

Az író mindazonáltal úgy tartja, "az irodalommal foglalkozó egyetemi és akadémiai körök nem engedhetik meg maguknak, hogy ne tegyenek legalábbis kísérletet szakmai kapcsolat kialakítására a Kertész Imre Intézettel, mert Kertész életműve a magyar és az huszadik századi európai kultúra legnagyobb értékei közé tartozik. Akkor is az lesz, amikor mi már nem leszünk, és az Orbán-rendszernek is régen vége lesz. Ezért a hagyaték egyetlen részének gondozása, kiadása és értelmezése sem lehet egy, jelenleg a nyilvánosság teljes kizárásával működő, semmiféle szakmai ellenőrzés alatt nem álló intézmény előjoga".

Schein végül azért mondta le a beszélgetés, mert meghallgatott egy Hafnerrel készült interjút, amely január 25-én este hangzott el a Klubrádióban. A "csekélyke illúzióm is elszállt", mondja, "úgy döntöttem, haladéktalanul lemondom a vele tervezett beszélgetést".

Schein szerint Hafner "intézmények és személyek sorát sértette meg, vonta kétségbe munkájukat, és egy sor dologban nem mondott igazat", hét pontba szedett indoklásában Schein egyebek közt ezekről beszél:

• "Hafner azt állította, hogy Kertész 2006-ban ingyen felajánlotta a hagyatékát a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, de a Múzeum nem bizonyult fogadókésznek. (...) A Berlini Akadémia honlapja szerint a Kertész-hagyaték első részlete 2002-ben került Berlinbe, vagyis a tárgyalások igen gyorsan sikerre vezettek, és a szerződés megköttetett. Következésképp 2006-ban Kertész aligha kereste fel ugyanezen célból a Petőfi Irodalmi Múzeumot, mert azzal törvényt sértett volna."
• "Hafner azt mondta továbbá az interjúban, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai külső kutatók bevonásával nem tesznek semmit az ott őrzött hagyatékok feltárásáért (...) Érteni vélem, hogy a Kertész Imre Intézet legitimitásához hozzátartozna a Petőfi Irodalmi Múzeum inkompetenciájának bizonyítása, de minthogy ez nincs így, ez az állítássor véleményem szerint túlmegy azon a határon, ahol még elképzelhető a tényszerű beszélgetés."
• "Az interjú fontos, a Kertész Imre Intézet létét legitimáló állítása volt az is, hogy Kertész 'nem kellett Magyarországnak'. Ez a kijelentés azonban ebben a formában nem igaz. (...) Jelenleg Kertész az a szerzője a kortárs magyar irodalomnak, akiről a legtöbb monográfia és tanulmánykötet született, akinek a könyveit rendkívül magas példányszámban adták el."
• "Még nagyobb torzítás, és bizonyos személyes tulajdonságokra is rávilágító, emellett a hagyaték sorsát is érintő 'feledékenység' volt Hafner részéről, hogy az interjúban meg sem említette a Magvető Kiadó és Morcsányi Géza nevét. A Magvető rendszerváltás utáni újjáépítése 1995-ben kezdődött Morcsányi Géza vezetésével, és 1997-ben már itt jelent meg a Valaki más, hogy aztán – még a Nobel-díj odaítélése előtt – megjelenjék a Kertész-életmű kiadásának (a barna-sárga sorozat) minden kötete."