szerző:
MTI

Az amerikai rapper az Ovális Irodában vendégeskedett Donald Trump elnöknél.

A találkozóról tudósító AP amerikai hírügynökség szerint "szürreális látvány volt még a mostani, nem szokványos Fehér Házban is". A tudósítás szerint maga az elnök is nyugtázta az esemény furcsaságát, és azt mondta: "ez aztán tényleg valami volt!".

A rapper nem rappelt, hanem az elnök ebédre hívta meg őt, és előtte, újságírók jelenlétében, nagyjából tízperces monológot adott elő az elnöknek egyebek közt társadalmi kérdésekről, börtönreformról, a Chicagóban – ahol ő felnőtt – elharapódzott erőszakról, mentális egészségről, politikáról.

A 41 éves afroamerikai rapper, aki az Ovális Irodában szemtől szemben ült Donald Trumppal, elmondta, hogy megpróbálták lebeszélni őt a "Tegyük ismét naggyá Amerikát" feliratú baseball-sapka viseléséről, de szerinte ez a sapka erőt ad neki, "Supermannek érzi magát" benne.

West, aki nemrég lecserélte a művésznevét, javasolta az elnöknek, hogy a Tegyük ismét naggyá Amerikát jelszóból hagyja el az "ismét" kifejezést.

A rapper azt is mondta, hogy kedvelte Hillary Clintont is, Donald Trump demokrata párti vetélytársát a 2016-os elnökválasztáson, de megfogta őt Trump "férfias energiája".

A találkozón szóba került Észak-Korea is. Donald Trump kijelentette: mielőtt ő hatalomra került, a térség a háború felé sodródott, erre West azt javasolta neki, hogy "állítsa meg" Észak-Koreát.

A rapper beszélt arról is, hogy egyszer bipoláris depressziót állapítottak meg nála, de később egy másik orvos azt mondta, a diagnózis téves, csupán alvászavarai vannak.

A beszélgetés végén Kanye felállt és odament az elnökhöz. "Szeretem ezt a srácot, hadd öleljem át!" – mondta és széles mozdulatokkal átölelte Donald Trumpot. "Ez tényleg kedves. Szívből jött" – válaszolta erre az elnök.

A találkozón, majd az azt követő ebéden jelen volt Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója, és Jim Brown az amerikai profi labdarúgóliga egyik sztárja. Elemzők szerint Donald Trump az amerikai fekete szavazók rokonszenvének megszerzése érdekében hívta meg Kanye Westet.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Tüntetők bírságát engedte el a bíróság, jogszerűtlen volt a rendőrség

Tüntetők bírságát engedte el a bíróság, jogszerűtlen volt a rendőrség

Három hónapos a francia kormány ellen tiltakozó sárgamellényes mozgalom

Három hónapos a francia kormány ellen tiltakozó sárgamellényes mozgalom

Egy néző pont akkor kapott szívrohamot, amikor a színpadon lelőtték a Hamilton főszereplőjét

Egy néző pont akkor kapott szívrohamot, amikor a színpadon lelőtték a Hamilton főszereplőjét

Közleményt adott ki Petruska, miután kizárták A Dalból

Közleményt adott ki Petruska, miután kizárták A Dalból

Ezek lennének egy jó tanár feladatai

Ezek lennének egy jó tanár feladatai

Megvan az első magyar GDPR-büntetés

Megvan az első magyar GDPR-büntetés