szerző:
Csatlós Hanna

Nem a Zöld könyv volt az idei Oscar-mezőny legerősebb filmje, tudnánk is vitatkozni a győzelmével, de nem akarunk. Mert a Viggo Mortensen és Mahershala Ali szereplésével készült road movie-t nagyon lehet szeretni. Megindokoljuk, hogy miért.

Oscar 2019
Idén nem szoríthattunk magyar jelöltért a filmes világ legnagyobb eseményén. A díjátadás egy kisebb botrány után műsorvezető nélkül zajlott, a legjobb film kategóriában a Zöld könyv nyert, de tarolt a Bohém rapszódia és a Roma is. Ebben a cikksorozatban megtalál mindent, amit a 2019-es Oscar-díjról tudni kell.
Friss cikkek a témában

Elégedetlenségünk ellenére kibékülünk a 91. Oscar-gála végeredményével. A legfontosabb díjat, a legjobb filmnek járó elismerést ugyanis idén a Zöld könyv – Útmutató az élethez című film kapta, amelynél voltak fajsúlyosabb és egyedülállóbb alkotások is a kategóriájában (Roma, A kedvenc), de voltak sokkal gyengébbek is, és joggal lennénk felháborodva, ha például a kifejezetten unalmas Csillag születik, vagy a látványos, de felszínes és bátortalan Bohém rapszódia nyertek volna (persze, vasárnap éjjel azért ezek a filmek sem maradtak díj nélkül).

A Zöld könyv Peter Farelly (Dumb és Dumber, Keresd a nőt!, Én és én meg az Irén) rendezésében egy szentimentális, a rasszizmusról és az egymás iránti elfogadásról szóló tanmese, borítékolható boldog és ölelkezős befejezéssel. Egy könnyed hangvételű road- és buddy-movie ez, olyan, amelynek a végén megnyugodva sóhajt fel a néző, hogy az ember eredendően mégiscsak jó, a világ pedig pozitív irányba megváltoztatható. Ez a film hiába játszódik abban a korban, amikor a déli államokban még gátlástalanul szegregálták a feketéket, és száz évvel a rabszolgaság eltörlése után még mindig a napról napra megtapasztalt fajgyűlölet keserítette meg az afroamerikaiak életét, az egyik legmaradandóbb jelenet – amely egyébként tényleg a sírásig vicces –, mégiscsak egy vödör KFC-rántotthúsra fókuszál.

A Zöld könyv a hatvanas évek Amerikájában játszódik, és igaz történeten alapul. Egy afroamerikai, rendkívül sikeres zongorista, Don Shirley (Mahershala Ali) turnéra indul az északi városokkal szemben jóval rasszistább déli államokba, így saját biztonsága érdekében egy korábban kidobóként dolgozó fehér férfit fogad maga mellé sofőrnek, ő lesz az amerikai-olasz, munkásosztálybeli Tony Vallelonga, akit Viggo Mortensen alakít.

A két férfi jobban nem is különbözhetne egymástól: a zenész kifinomult úriember, művelt, gazdag, nem tűri a trágár beszédet és a zsíros kaját, és nem mellesleg meleg és fekete. Sofőrje viszont egy digó eltúlzott karikatúrája: nagy darab, családos, macsó fickó, aki józan paraszti ésszel oldja meg a problémákat, nem túl bő szókincsével és nem túl csiszolt fogalmazásmódjával sokat beszél feleslegesen, a napi 50 dollárnyi betevőt hamburgerevő versenyen szerzi meg, és persze nem csípi a feketéket.

Egymás társaságában – olykor közös szobában aludva – kell kibírniuk a nyolchetes turnét, amely Alabamáig tart, és miként az a témába vágó tanmeséknél lenni szokott: ahogy egyre jobban megismerik egymást, úgy teszik lassan félre az előítéleteiket is.

Szerencsére ezt a jól ismert sémát a film remek humorral tölti meg (elsősorban Vallelonga jellemkomikumából fakadóan), a történet egy percre sem ül le, és a két színész közötti dinamika annyira magával ragadó, hogy ez épp elég ahhoz, hogy minden érzelgősség dacára végül is elégedetten álljunk fel a kanapéról.

©

A karakterábrázolás a karikírozás ellenére sem sematikus, hanem inkább pontos. Don Shirley kifelé egy jellemében sziklaszilárd, karizmatikus zseninek tűnik, de a film enged némi teret arra is, hogy észrevegyük: valójában kétségbeesetten keresi saját identitását és helyét a világban. Shirley afrikai szimbólumokkal teli, elefántagyarral díszített, királyi lakokat idéző rezidenciája az ősi gyökerekhez való túlzott ragaszkodását fejezi ki, miközben a fekete kortárs zenészeket egyáltalán nem tartja számon, fogalma sincs, hogy ki Little Richard vagy Aretha Franklin.

Viggo Mortensen alakítása pedig az első pillanattól kezdve belopja magát a szívünkbe, mert Tony Vallelonga egyszerű ember ugyan, de nem egy ellenszenves tuskó. Egy jó érzésű férfi, aki a saját köreiben tehetségesnek számít, láthatóan őrült sokat melózik a megélhetésért, nem piszkos neki semmilyen munka, és nem őszinte meggyőződésből utálja a feketéket, hanem pusztán azért, mert egyszerűen ebbe a diszkriminatív társadalomba született bele.

©

Útjuk során a két férfi jól kiegészíti egymást. Shirley időnként szellemesen ironizál az alkalmazottján, miközben megpróbál atyáskodni is Vallelonga felett. Kioktatja az erkölcsös viselkedésről, ne lopjon, ne szemeteljen, tanuljon meg szépen fogalmazni. Romantikus levelek megírására tanítja. Vallelonga viszont jól ellenpontozza az eltartott kisujjú művészt: ha kell, rátukmálja a KFC-s kaját, és bizony, a Shirley arcába fityegő rántott csirkével szakad át közöttük valami, ami aztán közelebb hozza egymáshoz a két embert.

Ne féljünk azonban attól, hogy ez a film beleesik a tündérmese- vagy Pretty Woman-csapdába, ahol Shirley-nek sikerül kifinomult úriembert faragnia a kidobóból, ilyen túlzásokba nem esik a Zöld könyv, csak árnyalatnyi változások történnek a két szereplő személyiségében.

©

A film másik pozitívuma, hogy éles képet kapunk egy súlyosan megosztott, kétarcú és szemellenzős társadalomról. 1962-ben járunk, amikor az amerikai feketék elkülönítését még nem sokan kérdőjelezték meg a déli államokban, és az alsóbbrendűnek tekintett afroamerikaiak óvatosságból jobban tették, ha csak a zöld könyvben listázott, biztonságosnak mondott helyeken szálltak meg, éjjel pedig nem mentek ki az utcára (innen a film címe is). Akkoriban még olyan mértékben volt beleprogramozva a társadalomba az 1800-as évek végén született „elkülönítve, de egyenlően” doktrína, hogy a fekete sztárzongoristának akkor sem volt szabad a fehér emberekkel egy légtérben vacsoráznia, ha kocsijával egyébként a díszvendégnek járó helyre állhatott be. Megvehette a legdrágább szmokingot, de a próbafülkét már nem használhatta hozzá.

A kulcsszó itt a programozottság. Ami pluszt a Zöld könyv hozzátesz ehhez a már sokszor feldolgozott témához, az az, hogy a diszkriminatív gondolkodás társadalmi gyökerezettségének azt a mélységét pedzegeti, amikor a fajgyűlölet már mindenféle nacionalista meggyőződés híján, és anélkül is működik, hogy azt az egyén bármilyen logikával és érvvel meg tudná magának indokolni. Ez eredményezi a filmben az abszurd helyzeteket. Vallelonga csak azért rasszista, mert körülötte is mindenki az, így sosem kérdőjelezte azt meg magában. És hogy miért nem ehet a fekete zenész az étteremben? Azért, mert csak. Mert ez a szabály. A szabályokat viszont szerencsére mindig felül lehet írni.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szombaton ördögöt égetnek Guatemalában

Szombaton ördögöt égetnek Guatemalában

Több előadás is csúszik a holnapi tüntetés miatt

Több előadás is csúszik a holnapi tüntetés miatt

Megérkezett a karácsonyi ajándék a Nemzetközi Űrállomásra

Megérkezett a karácsonyi ajándék a Nemzetközi Űrállomásra

A Független Diákparlament nyilvános vitára hívta ki a 22 éves leendő helyettes államtitkárt

A Független Diákparlament nyilvános vitára hívta ki a 22 éves leendő helyettes államtitkárt

Eperjesi gázrobbanás: hat embert még mindig keresnek

Eperjesi gázrobbanás: hat embert még mindig keresnek

A műgyűjtés királynőjének örököse is beleszeretett Moholy-Nagy sokoldalúságába

A műgyűjtés királynőjének örököse is beleszeretett Moholy-Nagy sokoldalúságába