A Hölgyeké az elsőbbség! című film olyan, mintha a Barbie két főhősét, Barbie-t és Kent áttették volna Barbielandből egy londoni igazgatói irodába. Vagy mintha egy jópofa, feminista Instagram-videót néznénk másfél óráig. Hogy tetszeni fog-e? Vérmérséklet kérdése. Kritika.
Képtelenség lenne grandiózusabb módon bemutatni a trójai háború végét és Odüsszeusz hazatérésének legendáját, mint ahogyan azt a Csillagok között és az Oppenheimer rendezője teszi új filmjében. Aki ezt várta a vadonatúj, negyedmilliárd dollárból készült Odüsszeiától, aligha fog csalódni. De mi van a többiekkel? Kritika.
Egy kamaszkoron épp csak túllépett srác és egy másik tapasztalatlan fiatal a feje tetejére állították Hollywoodot: kábé játékpénzből leforgattak egy-egy horrorfilmet, és ezzel olyan gigantikus kasszasikernek szánt nagy dobásokat vertek kenterbe, mint az új Star Wars-film. Megnéztük, mitől lett ilyen sikeres ez a két film, a Megszállottság és a Backrooms.
Minden korábbinál személyesebb filmmel jelentkezett Pedro Almodóvar. A Keserű karácsony előfutára volt a Fájdalom és dicsőség, ám itt már erősen önironikusan viszonyul saját művészetéhez is az Oscar-díjas spanyol filmrendező.
El lehet-e vállalni egy 200 ezer eurós haknit? Elismerésbe csomagolt szitokszó-e a kultfilm? Pedro Almodóvar saját magával kekeckedik, a 76 éves mester most csak félig veszi komolyan magát. Többet is bennfenteskedhetett volna.
A He-Man néven ismert, negyvenöt éves akciófigura, rajzfilm-, film- és képregényhős újra mozivászonra került: Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.
A Mohács – Világok harca című alkotás leszámol egy sor, a csatához és annak előzményeihez fűződő káros tévhittel, ugyanakkor azt is remekül bemutatja, hogy tökéletesen lehet ápolni a nemzeti büszkeséget úgy is, hogy közben nem zárkózunk el a történeti realitásoktól.
Ha nem François Ozon rendezett volna filmet Albert Camus nyolcvanéves Közönyéből, talán fel se tűnne pár kisebb utalás, ami révén a mű mégis eltér az alapjául szolgáló kisregénytől, noha egyébként kifejezetten hagyományos feldolgozásról van szó. Kritika Az idegenről.
A kérdés korántsem költői, és a választ is elég egyszerű megkapni rá, csak meg kell nézni Pálfi György – nem véletlenül – Tyúk című új, állami támogatás nélkül, görög és német forrásból készült filmjét, hogy egy csirke szemszögéből láthassuk a világot másfél órán keresztül. Kritika.
Iszonyúan súlyos film egy anyáról és beteg lányáról a Ha tudnék, beléd rúgnék: nem csoda, hogy Oscar-díjra jelölték a főszereplőjét. Brutális élmény végignézni, de az biztos, hogy ilyen élménnyel nem sokszor találkozni a mozikban. Kritika.
Fontos és még mindig nem eleget tárgyalt témáról szól a Mambo Maternica című magyar film: milyen, ha az úgynevezett gyermekáldás vagy sehogy sem jön, vagy ha jön, akkor nem áldás. Három kiváló színész, három város és három dilemma. Kritika.
A Beléd estem című, Valentin-napra időzített, állami támogatás nélkül készült romantikus komédia a Hogyan tudnék élni nélküled nosztalgiafaktorát és a Good Bye, Lenin! alapötletét vegyítve mond el egy jól ismert, könnyed történetet. Mire elég mindez? Kritika.
A Hamnet és a Hamlet közötti hasonlóság cseppet sem véletlen: az első William Shakespeare egyetlen fiának, a másik leghíresebb főhősének neve. A milliónyi díjjal kitüntetett Hamnet című film azonban sokkal többről szól ennél – és addig igazán jó, amíg nem ez a témája. Kritika.
Nem mindennapi témát választott a Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, a Velencében díjazott Csendes barát témájául, és szokatlan a mód is, ahogy megközelíti. Mélyen érzéki, mégsem szenvedélyes film. Kritka.
Nagyjátékfilmet rendezett a Fidesz filmügyi kormánybiztosa, Káel Csaba: ha a Néprajzi Múzeum számára készített szemléltető anyagként nézzük, nincs is semmi baj a Magyar menyegzővel, de széles közönségnek szánt filmként már nem ilyen rózsás a helyzet.
A Nürnberg nem tárgyalótermi, inkább lélektani dráma. Nem foglalkozik túl sokat a történeti keretekkel, még magával a perrel sem, a középpontjában két, egymást manipulálni próbáló ember áll, és a végén még azt is nehéz eldönteni, hogy ki nyerte ezt a párbajt.
Iránban bebörtönözték, eltiltották a filmezéstől, de Dzsafar Panahi még az illegalitásban is leforgatta a rendszer bűneit felsoroló filmjét, a Csak egy balesetet, és el is hozta vele a legrangosabb filmfesztivál fődíját. Teljesen jogosan. Kritika.
Ha lenne Minőségi Szenvedés Díj, az ideit biztosan az Oscar-díjas színésznő nyerné. A Dögölj meg, szerelmem az a fajta film, amiben sztárok mennek le színészbe, hátha összejön a nagybetűs MŰVÉSZET. Hátha. Kritika.
A Nincs más választás gonosz, ugyanakkor halálosan vicces film arról, milyen ma családfenntartónak lenni a kapitalizmusban, pláne, ha az ember rossz lóra tett – vagy őt tették lapátra. Kritika.
Az Avatar: Tűz és hamu meg tudja ismételni az Avatar: A víz útja varázslatát, de a varázslatok már csak olyanok, hogy az ismétléssel csökken az erejük. De ha háromévente láthatunk egy ennyire lenyűgöző filmet, nagyon panaszkodni azért nincs okunk. Kritika.
