„Gyűlölöm magam, és meg akarok halni (I Hate Myself and Want to Die)”

Egyre gyakrabban mondta és írta le a naplójába ezt a mondatot 1992-es év közepétől az akkor már világhírű Kurt Cobain. Pár hónappal azelőtt, 1991. szeptember 24-én jelent meg ugyanis a Nevermind című Nirvana-album, amely, mint írtuk, ugyan nem rögtön robbant be, de hetek, hónapok alatt folyamatosan kúszott fel az eladási és a sikerlistákon (nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy az MTV feltűnően sokszor játszotta le a Smells Like Teen Spirit videoklipet), és negyedév múlva már Michael Jackson Dangerous albumát is letaszította a Billboard 200 lemezeladási listán trónról.

A Nevermind azóta világszerte több mint 30 millió példányban kelt el, és ezzel minden idők egyik legkelendőbb albuma lett. 2003-ban a Rolling Stone magazin minden idők 500 legjobb albumának listáján a 17. helyre sorolták, a 2020-as frissítéskor pedig a hatodikra.

A Nevermind berobbanásával a Nirvana egy csapásra és örökre bevitte az alternatív zenét a mainstreambe, pontosabban tette értelmetlenné onnantól az alternatív/mainstream megkülönböztetést. Az inkább a kisebb klubkoncerteket kedvelő Nirvana-tagok egyszerre szupersztár pozícióba emelkedtek. Ezzel az albummal (meg a U2 Achtung Baby című lemezével) rúgta be az ajtót a 90-es évek.

A siker azonban a vég kezdete is volt az amúgy is túlérzékeny, labilis személyiségű Cobain számára, ugyanis nem tudta feldolgozni, hogy bedarálja a showbiznisz, úgy érezte, kénytelen eladni a tehetségét, kihasználja azt a popipar, visszaélnek vele. (Mindezt a Rape Me című dalában meg is énekelte.)

 „Gyűlölöm magam, és meg akarok halni!”

1992 közepére szinte a rögeszméjévé vált ez a mondat, interjúiban és barátainak is azt emlegette, hogy ez lesz a következő album címe – írja Cobain életrajzírója, Charles R. Cross. Végül a Nirvana harmadik, és egyben utolsó albumának a címe nem ez lett (de született ilyen címmel egy dal), hanem – felesége, Courtney Love egyik költeménye nyomán – In Utero. Megjelent még egy Nirvana-album, már Cobain halála után, de az nem hagyományos sorlemez volt, hanem az 1993. november 18-án felvett koncertalbum, a MTV Unplugged in New York. Ennek felvételén egyébként a színpad hideglelős díszítést kapott – fekete gyertyák, kristálycsillárok, és liliomok.

Mint egy temetés? – kérdezte a műsor producere. – Pontosan. Mint egy temetés – válaszolta Kurt Cobain.

30 éve, április 5-én, kedden volt a végzetes nap, igaz, csak pénteken találták meg Cobain holttestét. Halála elég egyértelmű, tulajdonképpen jól dokumentált, ennek ellenére, mint minden igazi legenda esetében, a legkülönbözőbb konteók láttak napvilágot a halálával (vagy épp annak cáfolatával) kapcsolatban.

Cobain akkor már évek óta egyre súlyosbodó depresszióval és hasi fájdalmakkal küzdött, állapotát egyre fokozódó drogfüggősége, az állandó családi balhék, a bulvármédia fokozódó érdeklődése, továbbá a zenésztársaihoz, menedzsereihez fűződő viszonyának romlása is súlyosbította.

A Nirvana dalait az ideálok nélküli, borongós, kilátások nélküli jövőképpel rendelkező X-generáció himnuszainak kiáltották ki, miközben Cobain azt hangoztatta, hogy esze ágában sem volt a szövegeiben állast foglalni. „Én a saját magam szószólója vagyok. Csak úgy alakult, hogy van egy csomó ember, akit megérint az, amit mondani akarok. Ezt kifejezetten ijesztőnek tartom, mert másokhoz hasonlóan én is meglehetősen zavart vagyok” – mondta.  

A Nirvana 1994 elejei európai turnéját már nem is bírta végigcsinálni, le kellett mondani koncerteket. A zenekar utolsó fellépése 1994. március 1-jén volt Münchenben, a frontember rá pár napra Rómában gyógyszerekkel megpróbált véget vetni életének.

„Dr. Baker (korábbi orvosa – a szerk.) azt mondja, hogy mint Hamletnek, nekem is élet és halál között kell választanom. Én a halált választom” – írta akkori búcsúlevelében, ami ezen túl arról szólt, mennyire beteg már a turnéktól, és hogy felesége nem szereti többé.

Gyorsan el is terjedt a halálhíre, a CNN is – adását megszakítva – közölte, hogy Kurt Cobain túladagolás következtében elhunyt. Ez azonban (akkor még) álhírnek bizonyult (bár nem sok kellett hozzá, hogy igaz legyen), húsz óra elteltével életjeleket adott.

„Csövek lógtak ki a szájából, úgyhogy Courtney egy jegyzetfüzetet és ceruzát adott neki, ő pedig ezt írta: „Baszd meg”, majd: „Szedd ki ezeket a kibaszott csöveket az orromból.” Mikor végre beszélni tudott, eperturmixot kért” – írja Cross.  

Amikor állapota már engedte, Courtney Love hazavitte férjét Amerikába. A halálközeli élmény azonban egyáltalán nem tántorította el a zenészt a további kábítószer-fogyasztástól. Nagy nehezen végül ugyan sikerült rábeszélnie a családjának a rehabilitációra, és be is vonult a Los Angeles-i Exodus Recovery Centerbe, ám innen két nap után, átmászva egy falon, elszökött. Titkokban, visszament seattle-i otthonába. Érdekesség, hogy a repülőn a Guns N’ Roses basszusgitárosa, Duff MacKagan mellé szólt a jegye. „Minden idegszálammal éreztem, hogy valami nincs rendben” – emlékezett később e találkozásra a zenész, aki maga is évekig küzdött függőségeivel, míg ki tudott szállni az önpusztítás köreiből.

Gross az életrajzban hosszasan és részletesen beszámol Cobain otthon töltött utolsó napjairól, és Courtney Love őrületig fokozódó aggodalmáról (hiszen nem tudott semmit a férjéről), a zenész búcsúleveléről és végzetes tettéről.

Akkurátusan készült az öngyilkosságra, bekészítette utolsó heroinadagját, hosszú búcsúlevelet írt: „Nincs már bennem szenvedély, és emlékezzetek rá: jobb kiégni, mint megfakulni” – írta többek között (a grunge-hullám által hivatkozási pontként kezelt, már akkor is veterán Neil Young Hey Hey, My My című dalából idézett), és így szignálta: „Szeretet, béke, empátia. Kurt Cobain”.

A villanyszerelő, aki rátalált, nem csak a rendőrséget, hanem a cégét is értesítette, onnan pedig valaki telefonált a helyi KXRX rádiónak: „Hé, srácok, ezért a hírért jöttök nekem néhány jó kis Pink Floyd-jeggyel” – mondta az illető Marty Riemer DJ-nek.

A rendőrség megerősítette a rádiónak, hogy egy fiatal férfi holttestére bukkantak a Cobain-házban, így a KXRX leadta a sztorit – írja Charles R. Cross. Azaz másodszor került ki a médiába hivatalos megerősítés nélkül Kurt Cobain halála. Ezúttal azonban nem volt tévedés.  

Sőt, a Seattle Times fotósa, Tom Reese még a helyszínelés idején készített néhány felvételt az üvegházról a kerítés résein keresztül. „Azt hittem, talán nem is ő az – emlékezett vissza Reese –, hogy bárki lehet az. De, amikor megláttam az edzőcipőt, már tudtam. Reese felvétele a Seattle Times szombati kiadásának címoldalára került: Kurt testének alsó fele, kiegyenesített lábai, edzőcipője és ökölbe szorult keze egy szivardoboz mellett.”

Nem sokkal a rádióhír után az Aberdeen Daily World riportere meg is jelent Kurt anyjánál. Wendy Cobain kommentárja pedig az egész világot bejárta: „Most hát csatlakozott ehhez az idióta klubhoz. Mondtam neki, hogy ne lépjen be ebbe a hülye társaságba”. (A hírhedt „27-esek klubjára” utalt, amelynek tagjai – Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison és még többen – mind 27 évesen haltak meg.) Courtney Love időközben szintén bekerült az Exodusba, ő ott, a rehabon értesült a hírről.

A nyilvános virrasztás vasárnap délután kezdődött a Seattle Center zászlópavilonjában. Lejátszották az egykori barát, a Nirvana basszusgitárosa, Krist Novoselic és Cortney Love üzenetét is.

Előbbi többek között azt mondta, hogy „Kurtnek a rajongóival szemben vallott etikája a punkrock gondolkodásmódban gyökerezett: egy banda sem különleges; nincsenek kiváltságos előadók. Ha van egy gitárod és nagy a szíved, csak vágj bele, és gondold komolyan – te vagy a szupersztár. Csatlakozz abba a hangnembe és ritmusba, amely univerzálisan emberi. Zene. A francba, használd dobnak a gitárod. Csak kapd el a ritmust, és hagyd, hogy kiáradjon szívedből. Ez az a szint, amelyen Kurt beszélt hozzánk: a szívünk szintje. És ez az, ahol mindig ott lesz a zene, mindörökre.”

Kurt Cobain halálával nem csak egy elképesztő tehetséget vesztett el az emberiség, hanem egy korszak is véget ért. Kurt Cobain volt az utolsó klasszikus értelemben vett rock- vagy popsztár. Abból a dalokat író, gitározó-éneklő, lázadó, egyben emlékezetes dalokat (ha úgy tetszik, slágereket) írni képes fajtából, amely, még az internet és a fájlmegosztás előtti, később egyre jobban fragmentálódó, mindenféle stílus-niche-ekre széttagolódó, minitrendekre osztódó világ előtt egy teljes generációt ívelt át nem csak a dalaival, hanem popkulturális kódjaival is.

Ami Cobaint illeti, az attitűdjével, a frizurájával, a tornacipőjével, a kutya szájából kirángatott ingjeivel, a kardigánjával. És akkor még nem is beszéltünk az örök Nirvana-pólókról.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!