Megvan, mikor mutatják be Brad Pitt Forma–1-es filmjét
A Hungaroringen is forgatott film egyik producere a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton.
hvg.hu
2025. június 25-én kerül világszerte a mozikba a Brad Pitt főszereplésével készülő F1-es film, amelynek Lewis Hamilton az egyik producere. Az Apple Originals Film és a Forma–1 együttműködésében, a Top Gun: Maverick rendező-producer párosának, Joseph Kosinskinek és Jerry Bruckheimernek az irányításával készülő film címét még nem erősítették meg.
Brad Pitt és a film másik szereplője, Damson Idris tavaly több Forma–1-es futamon is felbukkant, többek között Silverstone-ban és a Hungaroringen is. A film egyik különlegessége épp az, hogy valós versenyhétvégéken forgatták, és a forgatáson részt vett mind a tíz F1-es csapat, valamint az „igazi” F1-es versenyzők is.
A hollywoodi előadóművészek szakszervezetének a sztrájkja ellenére is folytatódott a Hungaroringen az Apex cím film forgatása, bár Brad Pitt a szombati információink szerint nem fogja tiszteletét tenni a Hungaroringen. A film körül azonban már most nagy a felhajtás, és az alkotók elég erős garanciát jelentenek arra, hogy nagy durranás lesz.
Brad Pitt egy korábbi pilótát alakít, aki visszatér a Forma–1-be, hogy az újonc csapattársa, Damson Idris mellett versenyezzen a fiktív APXGP istálló színeiben. A most megjelent közlemény szerint a film forgatása a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon, decemberben fejeződik be.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.