Januárban kezdődik az Eufória 3. évadának forgatása

Egyszer már elhalasztották a forgatás kezdetét.

  • hvg.hu hvg.hu
Januárban kezdődik az Eufória 3. évadának forgatása

Zöld utat kapott az Eufória harmadik évada, 2025. januárban kezdődik a forgatás – írja a CNN.

A harmadik évadot is Sam Levinson rendezi, szinte a teljes szereplőgárda visszatér az új évadban. A forgatás majdnem pontosan három évvel a második évad premierje után kezdődik majd. A Variety emlékeztet: a harmadik évad forgatását a gyártó HBO egyszer már halasztotta. A új évad munkálatait több tényező is hátráltatta: 2023 nyarán a hollywoodi színészek és forgatókönyvírók sztrájkja, majd 2023 júliusában a sorozat drogdílerét, Fezcót játszó Angus Cloud halála. A fiatal színész kábítószer-túladagolás miatt vesztette életét.

A sorozat rendezője 2023 végén és 2024 elején több ötletet is felvetett az HBO-nak, merre haladhatna történet a harmadik évadban. Az egyik ilyen ötlet volt, hogy az új évad öt évvel később vegye fel a történet fonalát, egy másik Rue (Zendaya) útját követte volna végig, ahogy magánnyomozóként dolgozik. A stúdió azért döntött a forgatás halasztása mellett, hogy összehangolják a harmadik évad történetszálát azzal, ahogy a második évad véget ért.

Az Eufória számos fiatal hollywoodi csillagnak indította el karrierjét, köztük Sydney Sweeney-ét és Hunter Schaferét. Sydney Sweeney a sorozat indulása óta az utóbbi évek egyik legsikeresebb romantikus komédiája, az Imádlak utálni főszerepét játszotta, Hunter Schafer pedig az Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája című filmben játszotta a Snow elnök unokatestvérét, Tigrist. Az Eufória főszerepét játszó Zendaya pedig a sorozatnak köszönhetően tudott végérvényesen megszabadulni a Disney-sztár címkétől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.