„Ez ugye nem valami művészfilm lesz?” – kérdezte egy idős hölgy a moziban a Futni mentem vetítése előtt. „Nem, ez rendes film lesz” – hangzott barátnője sokat sejtető válasza. De milyen egy „rendes” magyar film 2024-ben, amelyre beül a tizenévestől a hetvenévesig minden korosztály?

A biztos recept avatott szakértőjének lehetne mondani Herendi Gábort, akinek a nevéhez olyan több százezres nézettségű kasszasikerek fűződnek, mint a Valami Amerika, a Magyar vándor vagy a Kincsem. Új rendezésére csak a nyitóhétvégéjén közel 64 ezer mozinéző volt kíváncsi, ezzel a Futni mentem maga mögé utasította a Gladiátor második részét és Hugh Grant új horrorfilmjét, az Eretneket is.

Alapötlete az utóbbi évek legsikeresebb cseh mozifilmjéből (Nők, ha futnak) merít, ám az eredetit Herendi „rendkívül felületesnek” találta. Úgy volt vele, ha sikerül megnyernie jól bevált alkotótársát, Divinyi Rékát forgatókönyvírónak, akkor elvállalja a film rendezését. A producerek rábólintottak, Divinyi pedig egy teljesen új réteget, üzenetet tudott hozzáadni a nyersanyaghoz Herendi szerint.

A történet kiindulópontját egy rendhagyó utolsó kívánság teljesítése adja. A frissen megözvegyült Vera (Udvaros Dorottya) elhatározza, hogy szeretné kipipálni férje (Csuja Imre) bakancslistájának utolsó pontját is, amit annak halála miatt nem tudtak együtt megvalósítani: lefutni a maratont. Ráveszi felnőtt lányait, hogy apjuk emlékére segítsenek neki teljesíteni a 42 kilométeres távot váltóban. Azok kezdetben vonakodnak engedni anyjuk legújabb hóbortjának, ám látva Vera elszántságát, elfogadják a kihívást, és futócipőt húznak.

Vera történetszála mellett azonban sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a három, eltérő korban és élethelyzetben lévő nő magánéleti bonyodalma. A legidősebb testvér, Dorina (Tenki Réka) száműzte életéből a szerelmet, hogy minden erejével a munkahelyi érvényesülésére koncentrálhasson. A középső nővérnek, Katának (Lovas Rozi) a mesekönyvek írása mellett minden szabad percét elviszi a gyereknevelés és a háztartással való bajlódás, miközben élettársába vetett bizalma is meginog. A legfiatalabb lány, Emma (Trill Beatrix) pedig igyekszik boldogulni a felnőtt életben, de úgy tűnik, mintha nem igazodna ki sem a pályaválasztásában, sem az emberi kapcsolatok útvesztőjében.

Vertigo Media

A Futni mentem teljesen hétköznapi, de épp ezért életszagú karakterei azok, amitől igazán működni tud ez a film – olyan alakokat vonultat fel, amilyenekből mindenki családjában vagy környezetében megtalálható legalább egy: az önmagát folyton a másiknak alárendelő édesanya, a munkamániás, karrierista nő, az ellentmondást nem tűrő főnök, a szexista megjegyzéseket tevő munkatárs, a család rabszolgájaként funkcionáló háziasszony, a sört ciccentő, meccsnéző apuka, a csalfa férj, a kapcsolatfüggő, önmagát kereső fiatal lány.

Ami mélységet ad a karaktereiknek, az a történeteikbe csempészett lélektani megközelítés, amely napjainkban felkapott, népszerű pszichológiai kérdéseket is beemel a filmbe. Vajon nem azért lett hiperfüggetlen a legidősebb lány, mert elhanyagoló szülők mellett, parentifikált gyerekként nőtt fel? Csak nem ugyanazt az anyai mintát követi a középső, aki saját igényeiről önként lemondva szolgálja ki legnagyobb gyerekének számító élettársát, aki egy virslit sem képes egymaga megfőzni? A legkisebb pedig nem azért próbálja zűrös kapcsolatokba bonyolódva újabb és újabb adag külső megerősítéssel építeni bizonytalan önképét, mert az anyja is csak az apjával való relációban tudta önmagát meghatározni?

Konyhanyelven ugyan, de felmerülnek ezek a kérdések, és a Hajdu lányok közös hobbijának talán ez lesz a legnagyobb haszna. Anyának és felnőtt gyerekeinek végre van idejük rendszeresen, egy családként együtt lenni, beszélgetni, jobban megismerni és megérteni a másik nézőpontját. Így alkalom adódhat arra is, hogy elkészüljenek azok a közös képek, amik eddig fájóan hiányoztak a családi fotóalbumból.

Természetesen a realitás illúziójának megteremtéséhez jó színészek kellenek, és ebben erős is Herendi Gábor filmje – még a mellékszerepekben is olyan művészek tűnnek fel, mint Csuja Imre, Gálffi László, Schmied Zoltán, Trokán Péter vagy a hosszú szünet után ismét mozifilmben látható Csányi Sándor. A néhol általános iskolás színjátszókört megidéző gyerekszínészeket leszámítva mindenki életszerű, ám a leghitelesebb alakítást Trill Beatrix és Lovas Rozi nyújtja.

Lovas Rozi

Sághy Tímea

Főhőseink java része tulajdonképpen végigmegy egyfajta karakterfejlődésen is: a munkába temetkező Dorina lebontja a maga köré felhúzott falakat, és megtanul egészségesen kötődni, a társfüggő Emma elkezdi felépíteni és tisztelni önmagát, a gyászból kilábaló Vera pedig végre megtesz dolgokat a saját kedvéért is.

Aki látott már romkomot életében, annak pillanatok alatt nyilvánvaló lesz, hogy egyik vagy másik szereplő miért került be a történetbe, és milyen célt fog szolgálni a karaktere (pl. anyátlan szomszéd kislány, fiatal és helyes futóedző, túlzottan is segítőkész idős orvos) – nagy dramaturgiai meglepetésekre nem kell számítani.

A kiszámítható cselekménybonyolítás mellett a film leggyengébb pontja az a néhány, expliciten a közönség arcába tolt reklám, ami a tévézéstől elszokott nézőkre kizökkentően hathat. Valahol persze érthető, hogy nulla forint állami támogatással a zsebükben a készítőknek kompromisszumot kellett kötniük annak érdekében, hogy a projekt egyáltalán megvalósulhasson.

Egy dolgot ellenben nem lehet megmagyarázni és megbocsátani: így 2024 táján igazán leszokhatnának már a forgatókönyvírók arról, hogy az állatok elleni agressziót humorforrásként tálalják – mindezt a berögzült filmes kettős mérce szellemében, kizárólag macskák esetén alkalmazva.

A maga nemében rendben van a Futni mentem, hozza azt, amit egy romantikus komédiától várhat a mozinéző: életre szóló élményre nyilván nem kell számítani, de kikapcsol és megnevettet párszor, úgy, hogy közben nem kínos – és már ez is valami.