hvg.hu: A Futni mentem állami támogatás nélkül készült, mint mostanában számos más – Szimler Bálint kifejezésével élve – szamizdat film. Volt bármi, amit máshogy csinált volna, ha normális költségvetéssel készülhetett volna?

Herendi Gábor: Én magam is megdöbbentem, hogy az alacsony költségvetés végül nem látszik a kész filmen. Tényleg nagyon kevésből kellett gazdálkodnunk, ezzel együtt azért nem lehet összehasonlítani a mi büdzsénket, mondjuk Szimler Bálint vagy Reisz Gábor filmjeiével. Azoknál azért jóval több pénzünk volt.

hvg.hu: Honnan?

H. G.: Volt egy nagy kereskedelmi tévés támogatónk, és sok egyéb szponzort is sikerült összegyűjtenünk. De így is messze-messze elmaradt a büdzsénk attól, amiből ezt a filmet meg kellett volna csinálni. Hogy egyáltalán elkészült, az elsősorban a stábnak köszönhető, amelynek a tagjai nagyon olcsón vállalták a munkát, a színészek szintén alacsony gázsiért jöttek. Egyébként egy számomra teljesen új módon, visszafele számoltuk ki, hogyan is gazdálkodjunk:

megnéztük, hány nap forgatásra elég a pénzünk, az jött ki, hogy 20 napunk van, ehhez tartottuk magunkat. Kisebb csodának tartom, hogy ebbe belefértünk.

Ehhez a filmhez, normál esetben, minimum 40 napra lett volna szükség. Valószínűleg jól jött, hogy mostanában két sorozatot is forgattam, amiknek eleve sokkal alacsonyabb a költségvetése, mint a filmeknek. Ott kénytelen az ember napi 8-10 perc hasznosat forgatni, míg egy játékfilmnél ez mintegy 4 perc szokott lenni. Rutinom lett ebben a tempós munkában, aminek előfeltétele, hogy nagyon pontosan elő kell készíteni mindent. Nem engedheti meg az ember magának, hogy majd mindent mindenhonnan felvesz, nagyon tudni kell, mi az, amire szükség van. Sokszor előfordult, hogy csak egyetlen csapót vettünk fel (egyetlen egyszer vették fel az adott jelenetet – a szerk.), egyszerűen azért, mert nagyon jók voltak a színészek, borzasztóan élvezték az egész forgatást. Végül egy jó hangulatú, tempós, dinamikus forgatással, sikerült tartani a 20 napot. Tény, hogy sok szerencse is kellett ahhoz, hogy ez ennyire jól összeálljon.

Futni mentem

Vertigo Média

hvg.hu: Mégis, mennyi volt a büdzsé?

H. G.: Ezt nem tudom pontosan megmondani. Most fordult elő velem először, hogy nem voltam producere a filmemnek, ezért nem tudok részleteket. De biztos, hogy százas nagyságrendű millióról van szó. Azért mondom, hogy például a Fekete pont 30 milliójához képest ez jóval drágább film. Egy normál költségvetésnek viszont a töredéke.

hvg.hu: Pedig ebben a filmben nagyon sok helyszínen zajlanak az események, vannak nagy tömegjelenetek is, a maratoni futáson például több ezren tűntek fel.

H. G.: Ahhoz a tömegjelenethez összesen 50 embert használtunk. Mindig cserélgettük, átöltöztettük őket. Ha valaki nagyon vizslatja ezeket a képeket, akkor majd jól lebukunk. De szerintem azért elég ügyesen megcsináltuk.

hvg.hu: Nemcsak producere nem volt ezúttal a produkciónak, de nem is saját indíttatásból vágott bele a rendezésbe.

H. G.: Igen, ez egy cseh film remake-je. Felkértek rá, hogy rendezzem meg. Nagyon jó kapcsolatban vagyok a két producerrel, Kárpáti Györggyel és Berta Balázzsal, mert ők forgalmazták általában korábban a filmjeimet. Ők kerestek meg, hogy nem lenne-e kedvem ehhez. Ők egyébként nagyon motiváltak voltak, mert a forgatókönyvet még az NFI fejlesztette velük. Kaptak rá néhány millió forintot. Meg is íratták a forgatókönyvet, amit el is fogadott az NFI, de a film megvalósítását már nem javasolták.

hvg.hu: Lehet, hogy az ön személye miatt?

H. G.: Nem, én akkor még nem voltam képben. Az NFI folyamatosan azt magyarázza, hogy nem készülnek vígjátékok, most viszont itt volt egy ilyen könyv, amit az alkotók nagyon jónak éreztek. Épp ezért volt is bennük egy ilyen dafke motiváció, hogy akkor is meg kéne csinálni, ha nincs rá állami pénz. Engem csak akkor kerestek meg, amikor már kirúgták őket. Megnéztem az eredeti cseh filmet, amit rendkívül felületesnek találtam, azzal együtt is, hogy az alapötlete nagyon jó. Azt is tudtam, hogy nagy siker volt Csehországban. De – azt szoktam mondani –, hogy nem volt szíve a filmnek, nem volt mélysége. Megállapodtunk a producerekkel abban, hogy megpróbálom felkérni Divinyi Rékát írótársnak, és ha ő benne van, akkor részemről oké a dolog. Így is lett. És Réka csodálatos munkát végzett. A mama és a lányai közötti konfliktus például egy tök új része sztorinak, és ez adott valami üzenetet, mélységet, szerethetőséget a történetnek. Ha nagyon őszinte vagyok, akkor szerettem volna, a Toxikoma után, egy kicsit komolyabb irányba elindulni, de miután semmilyen forgatókönyvem nem megy át az NFI-n, egyszerűen ki voltam éhezve a filmkészítésre, úgyhogy tudomásul vettem, hogy most ez a lehetőség, ezt kell elvállalni. De egy percét sem bánom, egy nagyon szerethető dolog született szerintem.

hvg.hu: A rendszerváltás után készült legnézettebb tíz film közül négyet ön rendezett. Nehezen lehet elképzelni, hogy egy ilyen múlttal rendelkező rendezőnél mivel indokolja az NFI a filmjei elutasítását. Korábban már utalt rá, hogy e mögött a Lajos Tamással való – a Kincsem körüli – konfliktusa állhat. Tisztázódott ez a kép azóta?

H. G.: Nem, ugyanis nem lehet vele tisztázni. Ő egy olyan személyiség, akivel nem lehet semmit megbeszélni. De nem én vagyok az egyetlen feketelistás, nagyon sok alkotót alapból kizárnak a támogatásokból. Nem nagyon tudja senki az okokat, azt sem, hogy ennek van valami politikai vetülete, vagy nincs. Én egyébként a saját egészségem miatt csináltam meg a Bűnös várost. Biztos az se tett jót a megítélésemnek. De én ezen már túl vagyok, nem is akarok ezzel foglalkozni.

Herendi Gábor

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Annyira nincs túl, az előbb mondta, hogy ki volt éhezve a filmkészítésre, ezért is jött kapóra a felkérés a Futni mentem megrendezésére.

H. G.: Dolgozni szeretnék, persze, ez egyértelmű. Ez a szakmám is.

hvg.hu: Néhány filmtervéről már beszélt is, amelyeket be is adott az NFI-hez. Ilyen például a Máté Péter életrajzi film. El lehet árulni, mik vannak még a fiókban?

H. G.:  Igen, az például egy nagyon jó könyv, de van még pár, szerintem hiánypótló dolog. Bízom benne, hogy ezek majd egyszer sorra kerülnek. Kidobni nem fogom őket. Van köztük olyan, ami elég erős görbe tükröt tartana a mai magyar társadalom elé – mondjuk, azt, valamennyire, ha megpróbálok a hatalom fejével gondolkodni, még értem, miért nem ment át. Az egyik kedvenc projektem a Tízparancsolat 2.0, amit most regényben megjelentettünk, mert már annyira sajnáltam, hogy nem tud világra kerülni. Talán majd egyszer film is lehet belőle. Az is nagyon a mai Magyarországról szól.

hvg.hu: Ezeknek a szamizdat filmeknek a többsége mai Magyarországról szól.

H. G.: Nem ez a lényege a filmkészítésnek? A mindenkori magyar filmkultúra a mindenkori magyar állapotokat kell, hogy tükrözze. Nem vagyok ellene a történelmi filmeknek. Én is megcsináltam a Kincsemet, ami egy kosztümös film, kell ilyen is. De hogy kizárólag ilyeneket csináljunk, ráadásul olyan költségvetéssel, ami messze túlmutat a filmen, az nonszensz.

hvg.hu: Ez a torz filmtámogatási rendszer a szamizdat filmekkel – paradox módon – egy nagyon erős magyar filmes időszakot generált. Mint a 60-70-es években, amikor a betiltott írók, jobb híján elkezdetek gyerekkönyveket írni, és felvirágzott a gyerekirodalom. De meddig lehet ezt csinálni?

H. G.: Kétségtelen, hogy megvan annak a veszélye, hogy majd azt mondják, hogy „na ugye, ennyi pénzből is lehet filmeket csinálni, akkor minek adnánk az adófizetők pénzéből ezekre?”. Azt tudni kell, hogy – bár, mint mondtam, mi relatíve sokkal jobb helyzetben voltunk, mint a többi, államtól függetlenül készült film – mindenki nagyon alul volt fizetve, és bármi gikszer beütött volna, akkor mint a dominó, borult volna az egész. Most, ezen a táptalajon, valóban kivirágzott egy ilyen független filmes szcéna, de ez vérrel és verítékkel járt, a filmes társadalom folyamatos kivéreztetésével. Ennek így biztos, hogy nem lesz jó vége.

Talán mondhatom, hogy nekem van olyan renomém, hogy a legnagyobb színészek is eljöttek szerepelni a Futni mentem-be, de nagyon alul voltak fizetve. És nincs pofám ezt folyamatosan kihasználni. Sőt sokan szívességből jöttek, pedig a stábtagok jó pénzeket tudnak keresni az itt készülő amerikai filmekkel. Mégis, egy kicsit a szívük a magyar filmhez húz, és inkább azt mondják, hogy oké, most beáldozzuk ezt az időszakot, nem keresünk annyit, de legalább szerelemprojektben vagyunk. De ezt nem lehet a végletekig kihasználni. Egyszer csak a muníció el fog fogyni. Bízom benne, hogy ennek az „aranykornak” egyszer mégiscsak vége szakad, mert ha a mindenkori kormányzat azt akarja, hogy legyen magyar filmipar, azt csak közpénzből lehet csinálni. Lehet egyéb forrásokat is találni hozzá, de a vastagját a közpénzek kell szolgáltatni. Ez így van minden országban. Amerika az egyetlen, amelyik üzleti alapon tud filmeket csinálni, ez Európában nem létezik.

hvg.hu: Készülnek közpénzből is filmek, a Most vagy soha! című film például több mint hétmilliárdból. Ezzel mellesleg durván letaszította a minden idők legdrágább filmje lista éléről az ön filmjét, a Kincsemet, ami 2015-ben 2,9 milliárdból készült. Össze lehet hasonlítani a két produkciót?

H. G.: A mi költségvetésünk eltörpül a Most vagy soha! költségvetéséhez képest.

A Kincsem film egyik jelenete.

Szabó Adrienn / Fórum Hungary

hvg.hu: A Kincsem majdnem tíz éve készült, az inflációt hozzá kell gondolni.

H. G.: Még ezzel együtt is jóval kevesebbről van szó, de ami még fontosabb, a Kincsem hatalmas, 480 ezres nézőszámot hozott, és ez minden idők legnagyobb bevételét jelentette. Ezzel persze még mindig nem tudott rentábilis lenni, mert kicsi a piac hozzá. Egyébként Rákay Philip kijelentése, hogy a Kincsem ugyanannyiba került, mint az ő filmje, erős csúsztatás. Öt év alatt nem háromszorozódtak meg a filmgyártás költségei.

Egy filmkészítés mindig lutri, nem lehet tudni, hogy a film jól sikerül, vagy sem. Az lenne az állami pénzekért felelős döntéshozók feladata, hogy mindent elkövessenek, hogy jó filmek készüljenek. Alapvető lenne, hogy egy ilyen nagy költségvetésű filmet olyanokra bízzanak, akik már valamilyen szinten bizonyítottak. Akkor talán el lehet mondani, hogy a produkció biztos kezekben van, és még ilyenkor sem biztos a végeredmény. Tehát sok mindenen múlik, hogy egy film jól sikerül-e, és nem lehet pálcát törni afelett, ha valaki rossz filmet csinál, ha mindent elkövetett. De azért egy ilyen szintű és büdzséjű filmet, mint a Most vagy soha!, rábízni olyanokra, akik most próbálgatják a szárnyaikat, az szerintem felelőtlenség és pénzkidobás. Még a főszereplő kiválasztásánál is az játszott szerepet, hogy valaki politikailag mennyire megfelelő státuszban van.

hvg.hu: Sokan mondják, hogy ezt a filmtámogatási struktúrát és hozzáállást nem lehet a végtelenségig fenntartani, mert szívességekből nem lehet filmet csinálni, ez egy drága műfaj, itt az államnak kell támogatni, de most ez van. Hogy lesz itt változás?

H. G.: Nem tudom. Szerintem, most semmiféle konszolidáció nem lesz. Az látszik, hogy az a grémium, amelyik dönt a filmekről, semmi retorziót nem épít be a rendszerbe, tehát hiába nincs nézőszáma az általuk támogatott filmeknek, mindenki csak megvonja a vállát, és minden megy tovább ugyanúgy. Miközben kizárnak egy csomó filmes szakembert, akik már szépen-lassan nem is pályáznak. Nem tudom, hogy mi lehet a kiút.

Egy komplett rendszerváltás kellene, amikor ez az egész csapat elmegy, és kialakul egy demokratikus filmosztó rendszer.

A filmelosztás kétségtelenül nehéz műfaj. Úgy nem lehet pénzt osztani, hogy mindenki boldog legyen. Annál sokkal nagyobb az igény, mint amennyi pénz van, mondjuk minden évben bemegy száz pályázat, és tíz kap pénzt. De azért van egyfajta demokratikus verziója ennek, ami tud működni. A döntőbizottságnak például egyrészt jó ízlésű emberekből kellene állni, másrészt állandóan cserélgetni kellene a tagokat. Ma már visszasírjuk a Vajna-rendszert, amivel szintén nagyon sok probléma volt, például ott se rotálták a döntőbizottságot, de legalább Vajna szakembereket választott maga mellé. És még valamifajta demokrácia is megvolt a döntésekben, nem egyszemélyi döntésekre épült a rendszer. Konkrétan tudom, hogy az én filmjeimre Vajna mindig nemet mondott, de ha a többiek megszavazták, akkor elkészülhetett. Nem volt hajlandó például a Kincsemnél elfogadni, hogy Nagy Ervin legyen a főszereplő. A többiek viszont azt mondták, hogy „Andy, ez nem Amerika, itt nem a producer dönt, hanem a rendező, és ha Herendi vele tudja elképzelni, akkor ezt neki el kell hinnünk”. És miután három a kettőben megszavazta a bizottság a filmet, ő engedte. És bár, talán gyűlölte a szerzői filmeket, de megértette, hogy az is kell, mert az viszi a magyar filmművészet nemzetközi hírét. Hát, ezt a rendszert most visszasírjuk. Ez vicc. Az is egyfajta aranykor volt.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Egyébként egy film milyen nézőszámnál lehet rentábilis Magyarországon?

H. G.: Itt nem lehet ilyen nézőszám. Szerintem minimum egymilliós valós, fizető nézőszámnál tudna rentábilis lenni egy film. De ilyen számot Magyarországon nem lehet összehozni. Pedig például a cseheknél van ilyen: a Futni mentem alapjául szolgáló filmet 1,5 millióan nézték meg a tízmilliós Csehországban. De a csehek nagyon szeretik a cseh filmeket. A lengyelek is nagyon szeretik a lengyel filmeket. Magyarországon A miniszter félrelép hozta a legtöbb nézőt a rendszerváltás után, az sem volt hétszázezres sem. A Valami Amerika 540 ezer nézőt vonzott, ilyet sem lehetne ma már csinálni. A streaming és a háromezer forintos mozijegy árak alaposan betettek a moziba járásnak. Épp most beszélgettem a Cinema City marketingigazgatójával, és mondta, hogy az, hogy most elég sok magyar film kerül mozikba, azok egymás konkurenciái lesznek, egymástól fogják elvenni a nézőket. A nézők ugyanis nem engedhetik meg maguknak, hogy a karácsonyi időszakban kétszer-háromszor beüljenek a moziba. Ha egyszer elmennek, akkor viszont ki kell választaniuk, hogy melyiket akarják megnézni. Hülyeség volt, hogy nem tudtuk megbeszélni a többi filmmel a bemutatókat. Mindenki a karácsonyi időszakot akarja elcsípni, amikor valóban a legnagyobb számban mennek moziba.

hvg.hu: A streaming nem megoldás?

H. G.: A streamingoldalak olyan jó pozícióba vannak, hogy nevetséges összegeket tudnak fizetni a filmekért. Nekem majdnem minden filmem ott van a streamingoldalon, úgyhogy, tudom. A megoldás lehetne, ha mondjuk a Netflix finanszírozná a filmeket, de Magyarországon semmilyen szinten nem akar gyártást finanszírozni, kicsi piacnak tartja. Mérföldekre van a streamingre került filmek díja, mondjuk a jegybevételektől, amelyeknek egyébként több mint 50 százaléka a mozinál marad, a maradékon osztozik a forgalmazó és a gyártó cég.

Nyitóképen Herendi Gábor. Fotó: Reviczky Zsolt