„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A párizsi rendőrség egy teljesen más ügy miatti nyomozás során talált rá.
A fehér márványból faragott és graffitivel sűrűn borított, súlyos mellszobor, amely a Doors frontembere Père-Lachaise temetőben lévő sírját díszítette, 1988-ban tűnt el.
Most egy csalási üggyel kapcsolatos házkutatás során talált rá a párizsi rendőrség – írja a The Guardian.
Erről az Instagramon is beszámoltak, ahol egy fotót is bemutattak a leletről. Látszik, hogy a szobor ma is tele van graffitivel, és hiányzik az orrának egy darabja. Utóbbit már korábban, még a temetőben törték le, vélhetően szuvenírvadászok.
A szobrot Mladen Mikulin horvát művész faragta, és 1981-ben – tíz évvel az énekes halála után – került Morrison sírjára.
Jim Morrison halálának pontos körülményeit továbbra is rejtély övezi. A legtöbb korabeli beszámoló szerint az énekes a fürdőkádjában bekövetkezett szívmegállásban halt meg.
Arról egyelőre nincs hír, hogy a mellszobor visszakerül-e a rajongók által egyfajta kultikus helynek számító, sűrűn látogatott sírhelyre.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.